Öt óra után nem sokkal löktem el magam a ház elöl, végiggurultam a Falk Miksán a Kossuth térig, A Parlament előtt átfutott előttem egy patkány, mielőtt rám tört a zsigeri undor, feltűnt, milyen szép, ruganyos futása van. A Nádor utcán aztán elmentem egészen a Váci utcáig, amiről már tudom, hogy a legkényelmesebb útvonal a Szabadság/Erzsébet híd felé. Budán aztán végre rákanyarodhattam a Bartók Béla útra, amelynek Móriczon túli része volt az elsődleges célpont: most ebben az irányban fogok felfedezni egy darabig.
Már előre rosszul voltam a ma rám leselkedő, reggel nyolctól ötig tartó videcall-cunamitól. Nem vehettem biztosra, hogy ez után még lesz kedvem mozogni, ezért inkább felkeltem fél ötkor, hogy menjek még munka előtt menjek egy kör a gördeszkával. A felkelést sem bíztam a véletlenre: nem értem be a kvarcórám húsz másodperces csipogásával, a Dire Straits ébresztett a Telegraph Roaddal.
Eredetileg azért is szeretem a reggeli deszkázást, mert olyankor világos van, de így októberben, ilyen korán pontosan ugyanolyan sötét van, mint éjjel — bár az utcák persze sokkal üresebbek.
Már hazafelé, valamivel a BAH csomópont előtt vettem észre először, hogy hajnalodik. Az ereszkedés a MOM-tól a Déli Pályaudvarig az egyik kedvenc útvonalam az egész városban. Errefelé jártam haza iskolából, a Déli síneit a régi utazások miatt is imádom. A Győri úton lakott az egyik osztálytársnőm, akibe anno halálosan bele voltam zúgva, egyszer emlékszem, még locsolkodni is képes voltam elmenni hozzá.
7:03-ra, tökéletes időzítéssel értem haza, fél óra múlva már nyeregben voltam és mentem be a munkahelyemre. Így azért a mai napra rám szabott, kilenc darab call is jobban esett.