Még a nyaralás előtt tudtam utoljára rendesen gyakorolni a kickturn-t; aggódtam, hogy sokat felejtettem. Szerencsére egész jól lendületbe jöttem ismét, helyből most már négy-öt lépésben meg tudok fordulni 360 fokot (négyből csak a backside sikerült), gondoltam, kipróbálom, mire megyek mozgásban.

Még nagyobb para, mint helyben. Az ember gurul előre, a lába nekifeszítve a gördeszka hátuljának, és akkor meg kell emelnie az első lábát, miután csavart egyet a törzsén. Hát erre nem mindig tudtam rávenni magam, túlságosan is féltem, hogy esés lesz belőle. Aztán végül sikerült legalább néhány apró, pici oldalazást kipréselnem magamból. Viszont ezeket gyorsan egymás mellé fűzve már 1 db 180 fokos fordulatot is össze tudtam hozni egy kétsávosnak megfelelő úton.

A diadaltól megrészegedve tegnap hajnalban átgurultam a Margit hídon, javarészt a Margit-körúttal párhuzamosan elcikáztam a Moszkva térig, majd a Várfok utcán elindultam felfelé a Várba. Még hetekkel ezelőtt, a Szigeten csíptem el egy görkorcsolyás társaság nosztalgiázását, hogy hogyan mentek egyszer fel, azóta is kíváncsi voltam, hogyan lehetne ezt megoldani. A Várfok utca nem vészesen meredek, és nyilván segített az is, hogy tudok váltott lábbal hajtani: azért ez egy elég combpróbáló gyakorlat. Végül hamarabb toltam át magam a Bécsi kapu alatt, mint ahogy gondoltam volna.

A Tóth Árpád sétányon mentem el a Karmelita kolostorig, onnan pedig a Hunyadi János úton indultam el lefelé — erre szoktunk futni Nicoline-nel és már többször eszembe jutott, hogy gördeszkával ez nem is lenne lehetetlen. A sétány vége felé pár hatalmas repedés, nincs viszont macskakő, ami bármennyire is bájos dolog, gördeszkázásra nem kifejezetten alkalmas. Lefelé gurulni amúgy nehezebb volt, mint felfelé menni — ilyen meredek úton kb. folyamatosan fékezni kell, pár másodperc volt csak, amit egyszerre a deszkán állva tölthettem. Tapolca felfedezése azt a nem várt eredményt hozta, hogy a rengeteg hajtás miatt sokkal-sokkal jobb lett az egyensúlyom a deszkán — lejtőn lefelé ez nagyon jól jön.

A Lánchídon mentem haza, ami sokkal kevésbé zsúfolt, mint a Margit híd és egészen jól védett — a gyalogjárda cikkcakkos vonalvezetése persze nehezítő tényező, de azért megoldottam. A Kossuth téren keresztülgurulni pedig még mindig egy hatalmas jutalomjáték.