Még soha nem használtam ki igazán a lezárt rakpartot. Amikor elindultam, elhatároztam, hogy a napot a switch-ben hajtás gyakorlásának, illetve a kickturnöknek fogom szentelni, utóbbira pedig, főleg kora reggel, tökéletesnek tűnt a lezárt rakpart. Csak egyenesen kell menni, nem kell semmi másra koncentrálnom, csak a hajtásra. Ha a városban kavirnyálok, általában a stabilitás és a maximális manőverezőképesség az elsődleges szempontok, ezért általában jobb lábbal hajtok, csak a pihenősebb, egyszerűbb részeken megyek switchben. Szóval hajrá. Szerencsére gyönyörű időm volt.
Pár dolgot már megfigyeltem az utóbbi napokban, amit ki kellett javítanom: a nagy összpontosításban túlságosan is előrehajolok, így néha szó szerint kirúgom magam alól a deszkát; egyáltalán, hajtás közben nem lefelé, hanem előre kellene nézni. Másrészt sokkal nehezebben veszem rá magam arra, hogy mindig a deszka mellett, a deszkával párhuzamosan legyen a lábam. Most erre is tudtam koncentrálni.
A Szabadság hídtól, természetesen már a sétányon, még egy kicsit tovább mentem, mert az Elevátor-parkban van egy kút, amire már nagyon pályáztam. Visszafelé az Erzsébet-híd alatt megálltam egy kicsit kickturnözni — eredetileg a Szigeten akartam ezt gyakorolni, de hát az a jó az egészben, hogy bárhol megtehetem, és tényleg nem volt nagy a forgalom.
A kickturn — az a manőver, amikor fordulás közben az ember felemeli a deszka orrát — minden létező tanfolyam és tananyag szerint egy alapvető, a közlekedéshez mindenképpen szükséges, alapvetően egyszerű skill. Ezt az én tapasztalataim nem támasztják alá: nagyságrendekkel nehezebb, mint bármi, amit eddig megtanultam, és abszolút nem szükséges ahhoz, hogy az ember mondjuk a városban rohangáljon a deszkájával. Néha nagyon kényelmes lenne — akkor ha már nagy-nagy biztonsággal tudom csinálni; de amúgy mindent meg lehet oldani egyszerűbben is biztonságosabban. A manővernek elengedhetetlen, része, hogy több súly kerül a hátsó lábra, mint az elsőre, és ha ez a több túl sok, akkor a deszka felborul, a hátsó láb gombfociként lövi előre a deszkát, az ember pedig a másodperc törtrésze alatt esik hanyatt, kábé mint egy olajozott kerekeken guruló banánhéjon. Szerencsére vannak remek oktatóanyagaim, szóval ez utóbbi fázist nagyjából sikerült hetekkel előre kiküszöbölnöm, korlát mellett gyakorlással, de azért éreztem, mi lett volna, ha nem tudom elkapni magam.
A kickturn nagy titka, hogy az ember, nem teszi át a testsúlyát direkt hátra — alapvetően az első lábára koncentrál, és a láb felemelése pont eléggé billenti meg az embert. Ez azért elég para, ott a híd alatt négy-öt kis tipegő lépés jött össze. Aztán kezdett feléledni Budapest kerékpáros- és görsí-populációja, így gondoltam, átteszem a székhelyemet a Szigetre, ahol nagyobb a nyugi és nem zavarok senkit. Szépen előírásszerűen, switchben elgurultam a Margit szigetig: kitartásom jutalma volt, hogy ezúttal arccal voltam a Duna és a Vár felé.
Ittam egyet a Petőfi-híd hídfőjénél (a gördeszkázástól kb. kétszer annyira izzadok, mint a futástól), aztán irány a Sziget. Gondoltam, szép nyugodtan elcsorgok a kedvenc gyakorlóhelyemre. Nagy nyugodtan, mosolyogva suhantam az éledező reggeli napsütésben, amikor sikerült rágurulnom egy száraz falavelek között megbújt faágra. Ekkorát még soha nem estem: rendszerint a csuklóvédőm elég, ahogy elkapom magam esés közben, de most mintha az ég szakadt volna rám, egyszerre csúsztam a térd- könyök és csuklóvédőmön, mielőtt egyáltalán értettem volna, mi történik. Védőcucc nélkül mehettem volna haza, így megúsztam pár horzsolással és egy kisebb puklival a csípőmön.
Végül csak eljutottam a kedvenc helyemre, és gyakoroltam a kickturnt. Az éles használattól még nagyon messze vagyok, de most már nem csak rángatózom a deszkán, kezdem érteni, miről szól ez az egész. Ma kb. negyvenöt percet sikerült beletennem a gyakorlásba.
Összességében véve nagyon boldogan mentem haza konyhapolcot építeni.