Egész héten a Szent-György hegyet kerülgettük, már ha nem az oldalában futottunk vagy üldögéltünk egy pincészet teraszán, a Badacsonyig elnyúló kilátást nézegetve. De fenn még nem voltunk. Nyilván kár lenne az ilyesmit kihagyni, szóval összeszedtük, ami piknikezhető kajánk csak maradt, a műúton elbattyogtunk Raposkáig, aztán felkanyarodtunk a hegyre.
Lentről nézve sokkal keményebbnek tűnt ez a mászás — néhol ugyan a bazaltorgonák között kellett felkapaszkodni egy meredek lejtőn, de ez sem volt olyan vészes; máskülönben egy kényelmesen sétálható, lankás ösvényen sétáltunk felfelé, aztán egyszer csak fenn voltunk. A látvány tényleg csodálatos volt, mindenfelé el lehetett látni, sokadszorra is elaléltam ezen a gyönyörű vulkanikus tájon. Kicsit azért úrrá lett rajta a melankólia — nagyon jól éreztem magam itt és sajnáltam, hogy most majd jó sokáig nem láthatom ezt a környéket. Ha tehetném, maradnék még.
Egy másik úton sétáltunk le, a már nagyon jól ismert szőlők közé. Otthon már várt minket a padlizsános-cukkinis-pulykamelles spagetti, ami az egyetlen komolyabb főzésem volt egész héten.
sunlit vinyard
fragrance of pine leaves
a huge blue spruce