Amikor először értesültem róla, hogy Fiatalék újszülött gyermekükkel kiegészülve csatlakoznak majd hozzánk a nyaralásunkra, azt gondoltam, mellettünk most már ők is simán kiérdemlik a Crazyék nevet. Végül azonban úgy tűnt, csak én becsültem alá a szervezettségüket, a szóban forgó baba ugyanis teljesen kompakt tagja a társaságnak; a telek végében levő kennelben elhelyezett palotapincsik hangosabbak, mint ő. Ehhez képest Veronika legalább 80%-os hatékonyságú tagja a társaságnak. Eddig azt gondoltam, ilyesmire csak Rony képes, de lehet, hogy ez könnyebb, mint ahogy gondolná az ember.

Első este egy jó kis grillezéssel indítottunk, jó kis saját keverésű dry rubbal ízesített tarjaszeletekkel, meg zöld fűszeres grillezett padlizsánnal. Doktor Úr spéci hajszárítója seperc alatt izzította fel a szenet vörösizzásig; ezután már csak tologatni-forgatni kellett a cuccokat a rácson. Amióta fogyókúrázom, nem ettem tarját, pedig ez az egyik kedvenc húsfélém, pláne grillezve, szóval hatalmas élvezettel termeltem be az adagomat. És még maradt is egy kicsi, a dolgok jelen állása szerint hétfői ebéd lesz belőle.

Tegnap Fiatalék kora reggel elhúztak vitorlázni (igen, ennyire lazák), mi pedig bringára pattantunk (igen, bizonyos értelemben megint van bringám) és körbetekertük a a Szent György hegyet. Kellemes, laza kis bemelegítő túra volt, fagyizással, pizzaevéssel a tapolcai tóparton, utána egy kis szundikálással szállásunk lambériázott tetőterében. Miután Fiatalék újonnan csatlakoztak hozzánk, elmentünk egy fancy borászatba, ahol élelmes feleségem foglalt nekünk még időben asztalt — ahogy később a pincér mobilozásából leszűrtem, jó sokan nem kapcsoltak ennyire időben és már hiába próbáltak bejutni. Nálam amúgy egy erős négyest kapott a hely, a kaja végül is finom volt, nekem egy kicsit túlságosan erős kikacsintásokkal a fine dining irányába, az optimálisnál arrogánsabb fenyegetésekkel az étlapon. De a kilátás gyönyörű volt.

Ma reggel egy 16km-es futással kezdtem, lekocogtam Szigligeten a Balatonig meg vissza. Nem ez volt életem tempója, de most nem is ez volt a cél: nagyon élveztem a felfedezést, az új útvonalakat meg a tájat — ezen a környéken eddig csak nagyon keveset jártam, de szuper dolog a régi vulkánok között futni. Szigligeten aztán már nagyon kellemetlen volt, hogy elfelejtettem magammal innivalót hozni. Pénz volt nálam, maszk meg nem, szóval az arcomra húzott pólómmal ugrottam be egy kis part menti zöldségeshez egy nagy palack ásványvízért.

A mai napunk amúgy az evés körül forog: vigyáznunk kell, hogy időben elfogyasszuk az előre megfőzött chillit, hogy éhesek legyünk a másik fancy helyen befoglalt, fél hatos vacsorára.