A Netflix saját gyártású filmjének legfőbb célkitűzése: megfosztani a Bonnie és Clyde történetet minden romantikájától. Elsősorban persze a tömeggyilkos pár oldalán, de arra is gondosan ügyel, hogy a nyomozók oldalán se legyen senki természetfeletti képességekkel megáldott zseni, aki táv-gondolatolvasással, hét lépéssel az üldözöttek után járva elkapja őket.
Frank Hamer, a testvérpáros karrierjére végül egy sortűzzel pontot tevő texas ranger valóban egy kiemelkedő alakja volt az amerikai bűnüldözésnek, és valóban ismert volt a bűnözőkkel szembeni brutalitásáról. A film mégsem próbálja őt többnek beállítani egy erősen idősödő nyomozónál, akinek élete utolsó utáni feladata (ő és partnere nyugdíjból tért vissza ezért ez az egy küldetésért) egy próbatétel is.
Több szempontból is fontos a történet szempontjából az a Robin Hood mítosz, ami már életében körbelengte a bandát: a tömegek elitellenessége nagyon könnyen fordult át a bűnözők iránti rajongásba. Sokan kritizálják a jelenetet, amikor Hammer az öklével veri bele a lelkiismeretet egy, a bandának falazni akaró benzinkutasba — pedig ott nem a fizikai ütések érik el a változást. A kíméletlen szembesítés azzal, hogy ezek az emberek nem csak a pénzt veszik el a bankoktól, de teljesen ártatlan, családos rendőröket is lemészárolnak, ha a legkisebb veszélyt is érzik magukban.
Bonnie és Clyde arca csak az utolsó jelenetben kerül látszik — addig vagy csak távolról látjuk őket, vagy csak egy-egy testrészük látszik a kamerában. Ez is meggátol bennünket abban, hogy bármennyire is azonosulni tudjunk a gyilkos párral — ennek ellenére is végig egy erős dilemma, hogy mit kell tennie egy ilyen helyzetben a törvény emberének. Levadászható-e, felszólítás nélkül megölhető-e valaki, akiről tudjuk, hogy ha futni hagyjuk, mindenképpen ölni fog?
A film egyik legnagyobb erőssége, hogy nem próbál meg könnyű, triviális vagy közhelyes választ adni erre a kérdésre.