Megkockáztatom, hogy nem csak problémahárítás azt mondanom, hogy nekem nincsenek alkoholproblémáim. Sokszor olyankor sem kérek, amikor van, és magamtól sosem iszom. A munkahelyemen már azt is megtanulták, hogy akkor fognak inni látni, ha ott lesz a feleségem (ennek egy céges bulin eleget is tettem nemrég).

Néha persze azért lecsúszik egy-két pohárral. Az utóbbi időben sűrűn fordulok meg olyan közösségben, ahol a túlzásba vitt alkoholfogyasztás kifejezetten gyakori. Úgyhogy gondoltam, kipróbálom, milyen, ha én is megpróbálom tartani, ezzel is kicsit észben tartva, hogy ez azért egy valós probléma.

Összességében véve tök ugyanolyan, mint bármikor máskor: nem iszom és nem is jut eszembe, hogy inni kéne. Az azért feltűnt, hogy vannak olyan alkalmak, amikor kifejezetten nehézkes kitérni a lehetőség elől. A múltkor például nyulat főztem egy szicíliai recept szerint, és úgy félúton meglocsoltam egy kis német borral. Ahogy felszállt az illata, rögtön eszembe jutott, milyen jó lenne ezt most megkóstolni vagy amikor esszük, inni mellé egy pohárral. Végül persze nem tettem. Nicoline borvacsoráján is kicsit kilógtam a sorból, hogy nem iszom, de azért erőltetni senki sem erőltette.

Csütörtökön olyasmit főzök (spenótos-citromos spagettit, koktélparadicsommal és reszelt parmezánnal, ráadásul egy speciális, one-pot recept szerint), amihez kifejezetten szívesen iszom egy kis száraz fehérbort, de most nem fogok — talán ezt sajnálom a legjobban. De ez a kihívás alapvetően arról szól, hogy legyen már egy hónap, amikor meg tudom oldani, hogy nem iszom egyáltalán.

Bezzeg a régi szép időkben… forralt bort készítettem a szilveszteri bulin egy kulcsos házban. Ahogy ott babráltam a fűszerekkel, akkor esett le, hogy abban az évben akkor iszom először alkoholt.