Mínusz plasztik

Trychydts | | | 2018., november 11., 19:48 | | |

Már nem emlékszem, mi adta az utolsó inspirációt, de elhatároztam, hogy visszavágok a műanyagfogyasztásból. 

Van, amit tök simán ment — semmiféle érdemi áldozattal nem állt az átállás, csak egy egy kis odafigyelés kell hozzá. Tizenöt éve már biztosan van, hogy én oldom meg a bevásárlást az aktuális háztartásomnak, tizenöt éve óta nem járok hipermarketbe, csak a piacra. Ott mindent összeszedek, ami egy hétre kell, az emberi oldala is jobb egy kicsit a dolognak — és amikor az ember úgy dönt, hogy akkor mostantól nejlon helyett szövetzacskóba kérem a krumplit vagy az almát, akkor rezzenéstelen arccal így tesznek. Nyilván vannak ételfajták, ahol ez nem működik, pontosan az én higiéniai érzékem borsódzik attól, hogy mondjuk a nyers húst ne eldobható csomagolásban kérjem, de azért így is jóval kevesebb plasztikot hozok haza. Vettem egy kulacsot meg egy termoszt a Decathlonban, a munkahelyemen azokból iszom, jóval többet, mint amikor pohárral mászkáltam ki a konyhába, így jóval kevesebb palackos innivalót veszek máshol. Szívószálat eddig sem kértem sehol. 

Csomagolásmentes boltban Berlinben is voltunk, Bordeaux-ban is elmentünk, ezért nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy nemrég a közelünkben is megnyílt a Ligeti Bolt. Ami egy szuper hely, a barna rizst kivéve eddig mindent nagyon szerettem, amit ott vettem (az már nem újdonság, hogy az igazi, minőségi, finom, telt ízű barna rizst csak nagyon kevés helyen lehet kapni), de… nyilván nem való mindenkinek.

Élelmiszervásárláskor mindig egy nagy kérdés a minőség kérdése. Amikor elkezdtem piacozni, tudtam, hogy valamivel drágábban veszem az ennivalót, cserébe sokkal jobb a minőség, mintha egy szuper- vagy hipermarketben vásárolnék. De tényleg összehasonlíthatatlanul. Aztán az ember elkezdi törni a fejét, meddig fizessen a minőségért.

Nemrég voltunk a Culinarisban utolsó pillanatban zöldfűszert venni; mivel imádom a szardíniát, vettünk egy dobozzal egy francia márkából is. Masszívan drágább volt, mint itthon egy minőséginek számító darab, az íze viszont pont ugyanolyan volt.

Most, hogy egy párszor már voltam a Ligeti boltban, elgondolkodtam, érdemes-e.

Az utóbbi időben már eleve olyan tejeket vettem, amik kevésbé voltak gyáriak, mint mondjuk egy dobozos-ultrapasztőrözött — a Ligetiben hőkezelt termelői tejet vesz az ember. Tényleg sokkal-sokkal finomabb, mint bármilyen üzemi termék (beleértve a minőségieket is), de olyan 20-25%-kal biztosan drágább. Itt mondjuk azt mondanám, hogy az ár/érték arány toronymagasan nyert. Ráadásul üvegcserés rendszerről van szó, és a tej esetében kifejezetten zavar az az iszonyatos mennyiségű szemét, amit egy évben kidobálunk.

Elég sok lisztet használok, és nem elsősorban rántást keverek vele (tíz éve már biztosan van, hogy utoljára rántottam, de ez egy konzervatív becslés — néha habarok, ez mondjuk 5-6 alkalom évente); általában olyan, munkaintenzív dolgokat készítek, ahol a minőség fontos. Mondjuk egy házi tészta vagy egy (deep dish) pizza nem csak finomabb, de a kivitelezés is markánsan más, ha az ember minőségi lisztből csinálja. A Ligeti lisztje megint csak markánsan drágább, mint bármi más, amit bármelyik bolt polcáról levesz az ember, még akkor is, ha a a minőségre hajt — a bolti liszt csomagolása ráadásul aránylag környezetbarát. A minőséget most is vissza tudom igazolni, a lasagnatészta, amit a pénteken rántottam ki a tésztagépből, minden elismerésemet megkapta jó magaviseletével. Az külön öröm, hogy megszűntek a maradék lisztekkel hányódó, molyosodó zacskók a polcon, hiszen nem kell egy egész kilót vennem, ha nincs szükségem annyira.

Száraztésztából nehéz összehasonlítási alapot adni, hiszen aki igazi fanatik, az platinaárban is tud Budapesten tésztát venni. Maradjunk annyiban, hogy nálam itt a Ligeti eleve nyert azzal, hogy kimért tésztát árul, és ha 400 gramm kell nekem, akkor nem kell egy kilóval és hónapokig hányódó maradék tíz dekákkal szerencsétlenkednem; műanyagot sem kell a szemétbe dobnom. Plusz finom.

A fűszerek, az megint az a kategória, hogy szuper, friss, illatos, kimérem, amennyi kell, ami remek, cserébe meg kell fizetni a bio minőséget, amivel semmi bajom nincs, mert szívesen szánom erre a pénzt.

A végére hagyom azt, ami a legjobban elgondolkodtatott. Elég sok joghurtot eszem — egészségügyi okokból kezdtem, nagyon sokat segít és nagyon meg is szerettem. Nekem az ideális adag a kis műanyagpohár — a Ligeti ennél pont kétszer ekkora kiszerelésben (és üvegben) árulja, fajlagosan kb. a dobozos árának duplájáért. És, ellentétben a tejjel, én az égvilágon semmi különbséget nem érzek ízben. úgyhogy ha a Ligetiben vásárolok, tulajdonképpen a szemétmentességért fizetek. Ehhez képest, ha itthon csinálnám a joghurtot, a boltban vett tejből, maximum ugyanott tartanék, mintha a poharasat vennék a sarkon.

Mindehhez hozzájön még, hogy a Ligeti azért egy nagyon kis bolt, ennek összes létező korlátjával — tejtermék például nincs minden nap, pláne nincs minden napszakban. Úgyhogy a „hazafelé hozz egy kis tejet” filozófiáját felváltja, hogy megtervezem, mikor lesz itthon új tej, és ha ez nem jön össze, akkor veszünk egyet egy eldobható csomagolással.

Szóval összességében véve én tökre boldog vagyok a Ligeti bolttal, de csak azért vásárolok ott, mert megtehetem, hogy költök egy kis pénzt egy környezetbarát felfogású üzlet fenntartására. Minőségileg majdnem minden tökéletes (a barna rizsre utalnék vissza, mint mániákus rizsfogyasztó), az ár/érték arány is rendben van, de főleg azért, mert olyan szerencsés vagyok, hogy nem kell árérzékenynek lennem és egyelőre az életvitelünkbe is beleférnek olyan crazységek, hogy fix napokon veszünk tejet. Mert hát maradjunk annyiban: nyilván nem viccből találták ki a nagyüzemi gyártást és csomagolást, hanem mert az a költséghatékony. És felhúzott orrú sznobéria lenne nem tudomást venni arról, hogy van, akinek ez számít.

Nicoline-nel pedig úgy döntöttünk: veszünk egy joghurtgépet.