Sammi Zsófi évszázados haverja, már akkor ismerte, amikor először jött ki ide, pedig akkor a Garonne partja még iparterület volt. Az ő felesége Linda, akiről az első emlékem (Jucáék esküvőjén) az volt, hogy milyen kedves, közvetlen, intelligens nő, az utolsó meg az, hogy soha nem gondoltam volna, hogy a La Marseillaise-t ekkora hangerővel is lehet énekelni. Azóta már van egy négy évesnél is idősebb kisfiuk, Noah, aki amikor most, amikor először látott meg  minket a lakásukban, kétségbeesetten bújt az anyja mögé. A végére szépen lassan felengedett, megnézhettük a könyveit, a végén meg már odáig jutott a kokettálásban, hogy beakasztotta a lábát az enyémbe, amikor fel akartam állni.

Egy nagyon finom vörösbort meg mindenféle hideget kaptunk vacsorára — Sammiék francia barátai is ott voltak, az ő gyerekük négy hónapos volt. Egész jól elbeszélgettünk mindenféléről, még politizáltunk is nagy óvatosan. Számomra a legfurább az volt, milyen nehéz albérletet találni Bordeaux-ban: Sammiék kb. az egyetlen olyan helyen laktak, amit megkaphattak, minden kiadó lakásra húszan-harmincan jelentkeznek. Ehhez képest nagy mázliuk volt, csak pár percre van az óvoda meg a játszótér, és egy elég csendes környéken laknak, egy viszonylag új építésű házban.

A másik vacsoránk a szállásadónkkal és a párjával volt, egy általa ajánlott étteremben. Tényleg nem vagyok az Airbnb nagy barátja, de Elisa — saját elmondása szerint — az Airbnb eredeti szellemiségét követi. A saját lakását adja oda, nem pedig csak kiad egy direkt erre a célra vásárolt kis lakást, amibe összedobál néhány random bútordarabot meg edényt. A berlini szállásunk is ilyen volt, két jelentős különbséggel: egyrészt itt azért kaptunk szekrényt, amibe ki tudtunk pakolni, másrészt pedig Elisa (ellentétben Macával, a berlini hölggyel) ténylegesen főz is, így mi is tudtunk. Az Airbnb-hez pedig eredetileg az emberek összehozása is beletartozott: ezért is ajánlja fel mindenkinek, hogy ha van kedvük, fussanak össze vele egy estére.

Az étterem szuper volt, háromfogásos vacsit ettünk, az előételnek felszolgált tintahal és a főétel sült hal még csak nagyon finom, de a tejszínhabos-mandulakrémes-csokilapos őszibaracktól már egészen komolyan elszálltam. Egyedül a székek voltak elképesztően kényelmetlenek, a végén már egy villamosszékbe is szívesen átültem volna, annyira fájt mindenem.

Elisa és a pasija amúgy nagy utazók, már voltak is Japánban meg mennek is majd, jártak Chilében és Európában is szívesen mennek mindenfelé túrázgatni. Nagyon klassz volt egy kicsit igazi franciákkal ismerkedni.

Ha nem is minden, de a kaja az mindig hiányzik nekem Franciaországból.