Már otthon elhatároztunk, hogy ha franciásan is, de háztartást fogunk vezetni. Elisa könyvei között találtunk egy egyszerű francia recepteket tartalmazó szakácskönyvet, úgyhogy még az is lehetővé vált, hogy franciás konyhát vigyünk. A Kapucinosok Piaca meg nyolc perc sétára van innen.

Egy régimódi, kétszintes kőházakkal teli kis környéken lakunk, az út nagyobbik részét macskaköveken sétálva tesszük meg a piacig. Találtunk egy kis kézműves pékséget is, ott töltjük fel a baguette-tárolóinkat; a piacon pedig a zöldség- gyümölcs- és húsbeszerzéseinket bonyolítjuk. Mindenféle finom pástétomokat eszünk, francia sajtokat (végre megint hozzájutok kedvenc sajtomhoz, a mimolette-hez), koktélparadicsommal, szőlővel; feleségem nyers fügét és valami fura, kiwire hasonlító apró gyümölcsöt szórogat a yoghurtjába. Eddig én főztem rákot, a Nicoline pedig forró, sűrű, lágyan krémes krumplis-póréhagymás krémlevest. Jelenleg hétfőig kábé le is vagyunk fedve mindenfélével — hétvégén állítólag őrület van a piacokon, hétfőn meg zárva van. 

Nicoline már odahaza szipogott, úgyhogy a megfázásának kezelgetése az egyik központ program. Folyamatosan szivattyúzzuk bele a házi gyömbérszörppel (szintén Elisa csinálmánya) és narancsmézzel fűszerezett biogyógyteát, és napi szintű látogatók vagyunk a helyi gyógyszertárakban. 

De amúgy kiválóan érezzük magunkat. Piknikeztünk egy nagyot a Jardin Publicben;megnéztük a botanikuskertet, ami részben gyönyörű volt, részben pedig felidézte bennem az ELTE-s szép napokat, amikor a növénytan végleg ráébresztett, hogy az én szívem voltaképpen a bölcsészettudományokért dobog.

Sétálgattunk egy kicsit a rakparton, ami 18 éve, amikor Nicoline itt élt, még egy igazi késdobálós kikötőnegyed volt, most pedig már egy konszolidált hely, ahol fiatalok füvezgetnek fülsüketetően dübörgő zene mellett, futók edzenek a Nicoline szerint puha és ruganyos (?) betonon, fiatal szülők tologatják babakocsiban a gyermekeiket hazafelé.

Bordeaux nagyon érdekes hely, jellegzetes atmoszférával és nagyon franciás hangulattal, de most azt gondolom, hogy visszavágyni nem fogok ide. Pedig sok panaszra nem lehet okom, az érdekes hangulat mellett sok helyről csak úgy folyik a hamisítatlan joie de vivre, ahogy Bertie Wooster mondaná. Mégis, a város ugyanakkor nekem túlságosan kicsi, túlságosan zsúfolt és túlságosan koszos ahhoz, hogy igazán bele tudjak szeretni. Még budapesti szemmel nézve is hegyben áll a kutyaszar, a járdák sokszor rettentő keskenyek és rossz állapotúak. Az autósok is elég agresszívek, de a biciklisták végleg őrültek módjára közlekednek. A fontos közlekedési csomópontok felújítását elnézve viszont akár Budapest egy testvérvárosában is járhatnék.

Nicoline-nek (határozott noszogatásom mellett) sikerült egy remek kis lakást kifognia, szóval szép kényelmesen elvagyunk. Szuper tájolása van, közel van kb. mindenhez, antik és modern bútorok meglepően harmonikus elegyével van berendezve. Nagyon pici, de nekünk pont megfelel — még úgy is, hogy nem töltjük minden időnket a városban.

Most pedig irány a folyópart chic-ebb része.