Ez az első recept, amit ténylegesen főzni kellett, de menyugatóan egyszerű volt ez is. Hogy kicsit kalandosabb legyen, friss rákot vettem és én pucoltam meg, sokkal könnyebben mint, mint gondoltam. Aztán ment magától. És a végeredmény olyan lett, amit csak Olaszországban ettem eddig: idehaza, vendéglőkben, kiszállítós kajákban pipettával adagolják a rákokat, pedig a rákos tésztában nem annyira az aroma, mint amennyire a hús a lényeg.

Imádtam, hogy végre egy olyan olasz recept, ahol a fű nem bazsalikom az ételben, hanem rukkolával készül — változatosabb is, én amúgy is imádom. Na nem, mintha a bazsalikomot nem szeretném, de tapasztalataim szerint kb. soha nem elég belőle, rukkolából meg néhány maréknyinál kevesebbet ritkán vesz az ember.

Ebben is van reszelt citromhéj, meg citromlé is — nem ez az első olasz recept, amiben így van; fogalmam sem volt, hogy ez egy ilyen gyakori húzás. Ráadásul a citromhéj egy igen rafinált állat: illatos is, finom is, becsempészi a kajába a citromszellemet, de mégsem savanyú.

A feleségem szerint pont annyira volt csípős, amennyire kell — ritka dicséret ez odahaza, pedig csak a receptet követtem. Jamie kivételesen megszánt valami határozott utasítással — s lám, máris javult a házaséletem.

Kár, hogy általában nem ezt tartja a szem előtt, amikor receptet lötyköl a papírra.