Amikor még tangóztam, volt egy péntek esti milonga, aminek a szervezői kitartó, megtörhetetlen lelkesedéssel küszködtek az elfogadásért. Poet csak „porszívóügynöknek” nevezte a főszervezőt, aki minden más milongán ott volt, hogy a bejelenteni valók alatt a saját milongáját is beharangozza, szórólapokat osztott, akciókat talált ki, a milongáknak sokszor volt témája. Nyáron szabad téren lehetett náluk táncolni és ők voltak az egyetlen házigazdák, akik lelkiismereti kérdést csináltak abból, hogy felkérjék azokat, akiknek sehogy nem jut partner. Mégis, rettenetesen fluktuált a létszám, néha egészen sokan voltunk, néha csak alig néhányan.

Amióta nekem is saját rendezvényem van a cégnél (feminista témákban szervezek beszélgetéseket ebédszünetben), sokszor jut eszembe ez a szervező. Az ember azt gondolja, hogy egy cég mégiscsak egy zártabb közösség, ha itt meghirdet valamit, többen jönnek rá maguktól. Na meg egy zsák tévémaci. Ezek a mindenkinek szóló értesítők rendszerint olvasatlanul mennek a kukába, a többség reflexből utasítja el a kötelező szervezésű rendezvényeket. Majd pont az ebédszünetüket fogják feláldozni mások kedvéért. Úgyhogy az embernek nincs más választása, szépen egyesével próbálja megkörnyékezni azokat, akik éppen nem rühellik (mindig is volt bennem valami zsigerileg irritáló, de amióta projekteket vezetek, végképp nem okoz nehézséget, hogy szép, egészséges méretű legyen a velem antipatizálók listája; ha „dobáljuk meg Trychydts-st rohadt paradicsommal” klubdélutánokat szerveznék, nem lenne gond telt házat összehoznom). Tényleg van ebben valami a régi vágású filmek salesmanjeinek életérzéséből. Akárhol, akárkivel beszélek, mindig lesem az alkalmat, van-e mód arra, hogy, mintegy véletlenül, felhozzam a rendezvényemet. Külön listát vezetek azokról, akik az érdeklődés legcsekélyebb jelét is elárulták és személyre szabott meghívót küldök nekik.

A motiváció eléggé adott: egy átlagos hónapban kb. 10 órát dolgozom azon, hogy a beszélgetés létrejöjjön; ilyenkor kicsit lelombozó, amikor a háromfős törzsközönségem van csak jelen. A tegnapi nap viszont kiválóan illett a napsugaras időhöz odakint. Nem csak olyasvalakit sikerült behúznom, akit már több hónapja kerülgettem, hanem még egy plusz vendéget is hozott; pár perccel dél után pedig kinyílt az ajtó, és besétált valaki, akit még életemben nem láttam. Olvasta a meghívómat és kíváncsi volt, mi ez. Utoljára nőnapon volt ilyen.

Szerencsére ebben a hónapban remekül sikerült a felkészülés.