Turistáskodásból most nem a lightosabb irányt vettük, a harmadik birodalom után a következő lépés a berlini fal feldolgozása volt. Nyomasztónak egészen nyomasztó, viszony lenyűgözött, a németek mennyire komolyan veszik a múlttal való szembenézést is. A múzeumok nem egyszer dokumentációs központok is, ahol az adatok mindenki számára hozzáférhetőek. Óriási a hangsúly a személyes történeteken, ami valóban kézzelfoghatóvá és emberi léptékűvé teszi a történelmet — amelynek természetesen a nagy léptékű feldolgozása sem marad el.
A város elképesztően sokszínű — mindenféle értelemben. Az egyes kerületek nagyon különböznek egymástól — mi egy eléggé alternatív negyedben laktunk, régies házak, rengeteg zöldfelület, csatornák, amin kajakozni is lehet — és mindenhol fura arcok, second hand vásárolt ruhákban, raszta hajjal, régi városi biciklikkel. De van sokkal NDK-sabb/lakótelepesebb városrész, illetve vannak teljesen modern, áramvonalas és/vagy elegáns helyek is. Az emberek is ugyanilyen sokfélék, rengeteg a fejkendős nő, az ázsiai, az afrikai-német, de az ember mindig ugyanarra a felismerésre jut: itt mindenki elfér.
Imádtam a lakást, ahol laktunk, igen stílszerűen valószínűleg egy dél-amerikai származású (szerintünk) designer lány lakik itt, csak a nyaralása idejére adja ki Airbnb-be. Nagy belmagasság, nagy alapterület, rengeteg üres fafelület — nagyon megnyugtatóan nézett ki, de abban azért megállapodtunk, hogy mi aligha lennénk erre képesek. A részemről könyvespolcok árasztanának el minden lehetséges falnégyzetmétert, imádunk képeket akasztgatni a falra, a feleségem meg a saját részéről a ruháinak foglalná a helyet. Kellene továbbá hely egy asztalnak, ahol vendégeket tudnunk fogadni — ugyanezen oknál fogva a nappaliba is több bútorra lenne szükségünk.
Kellemes meglepetésként kétszer is összefutottunk egy amerikai baráttal, Leah-val.
Nicoline azt ígérte nekem, hogy jó lesz a street food és tényleg jó volt. Többnyire. Volt egy hotdogozó, ahová kifejezetten külső utasításra ültünk be, őszintén szólva ez fancybb volt, mint finom, és volt egy reggeliző, ahol csak én voltam elájulva a reggelitől. Nem meglepő: én török paprikás rántottát ettem, a feleségem meg croissant, lekvárt meg vajat. Naná, hogy az enyém lett különlegesebb.
Bristol után Berlin lesz az a város, amelyik komolyan hiányozni fog.