2 nap, 25 km

Trychydts | | | 2018., április 22., 23:49 | | | Kategóriák: , ,

1 Trackback

Zuhogtak rám a tanácsok, hogy mit csináljak a hétvégén: menjek Bolognába bolognai spagettit enni, menjek Ravennába ravennai spagettit enni, de a lényeg, hogy katapultáljak ki Forliból. Na most először is, nem volt autóm. Hétköznap zéró szükségem volt rá, olyan nagyon nem rajongok az autókölcsönzéssel együtt járó adminisztrációs maratonért, de a parkolási vircsaftolásért sem. Másrészt meg, úgy voltam vele, hogy Bolognába még csak elmegyek majd nyaralni, de Forliba soha nem fogok. Szóval reggeli meg némi délelőtti pihenés után rendszerint a talpam alá vettem a várost. A hotelem ugye a város szélén van, a belváros közepe onnan kb. öt kilométer, szóval azt már szombat reggel tudtam, hogy a kilométeradagommal nem lesz gond.

Egy városban engem mindig a legjobban magának a városnak a szerkezete érdekel: hogyan épülnek egymás mellé a régi és az új részek, milyen a régi utcák hangulata, van-e a városnak valami jellegzetessége — szóval csámborogni az utcákon és nézni ki a fejemből nekem mindenhol az első számú szórakozás.

Forlinak van egy kis óvárosi része, de nem úgy, mint ahogy mondjuk Siracusában volt, elkerítve, gondosan megőrizve — teljesen sima az átmenet a régi és az új részek között. Csak azt lehet észrevenni, hogy a szépen kényelmesen terpeszkedő, különálló házakat és régi ipari épületekből készült irodanegyedeket egyszer csak szűkebb, kanyargósabb, sűrűbben beépült utcák váltják fel, az eddig kényelmesen terpeszkedő környékeket egy kicsit belvárosias jelleg váltja fel. Sokkal több kis üzlet, sokkal több kis kávézó, cukrászda, étterem. (Sokat gondolkoztam, aztán rájöttem, hol volt hasonló érzésem — McAllenben, a texasi kisvárosban, ahol még Larryvel voltam; a kb. két utcából álló Downtown ott olvadt így össze a város többi részével.) Ami még egészen véletlenszerűen tarkítja a várost, azok „modernebb” épületek — teljesen tudománytalan saccolgatásaim alapján talán a hetvenes-nyolcvanas évekből — ezek javarészt lakóházak vagy hivatali épületek.

Amúgy imádtam ezt a belvárosi részt; nem volt szélsőségesen, szemakasztóan gyönyörű, de tiszta volt, otthonos és nagyon kényelmes. Ritkán tudok ennyire lazán megmártózni a helyi hangulatban, Nicoline rendszerint ugye kilométeres to-do listákkal érkezik mindenhová, azt meg, hogy hol együnk, rendszerint háromszögeléssel döntjük el, a baráti ajánlások, a Facebook/Google és a Tripadvisor véleményeit súlyozgatva.

Ehhez képest én csak egy helyet lőttem be magamnak: a Qbio nevű pizzériát, ahol isteni pizzát ettem már legutóbb is. Most is jó volt, bár azt meg kell, hogy mondjam, nekem Olaszországban mindig a helyi életritmushoz alkalmazkodni a legnehezebb: fél négy körül legkésőbb bezár minden és hét-fél nyolc előtt nem is nyit ki. Ami persze nem baj, de ha egész nap mászkált az ember, és még jó egy órás séta áll előtte hazafelé, adott esetben egy korai vacsorával is ki tudja egyezni.

A Qbio persze szerintem még feleségem szigorú szűrőjén is átment volna, sőt, talán még a Petit Arquebuse-be is be tudtam volna rángatni, ahol isteni paradicsomos töltött tészát ettem, meg csokis rikottát sütit, kellemes, fiatalos környezetben, angolul egészen jól beszélő pincérek segítőkész irányítása mellett.

Viszont ha nem egyedül vagyok a legjobb vacsorázós sztorimból biztosan kimaradok.

A szállodától 5 percre volt egy vendéglő, konkrétan egy benzinkút mögött. Bementem, a pincér itt csak nagyon kevéssé beszélt angolul — egy kicsit magamra hagyott az étlappal, majd visszajött, és elmagyarázta, hogy ma Paella Nap van. Ami azt jelentette, hogy 22 euróért mindenki annyi paellát ehet és annyi Sangriát ihat, amennyit csak akar. Na most kiküldetésben én soha nem iszom, de a paellára rábólintottam. Ez úgy nézett ki, hogy tele volt az étterem; mindegyik asztaltársaságnak tálszám hozták ki a paellákat, még héjában levő kagylókkal, hatalmas rákokkal, tintahalkarikákkal — és mindenki annyit evett, amennyit csak akart. Ha elfoggyott, hoztak még. Elég kellemes, és életteli élmény volt, ülni egy rakás, nevetgélő és non-stop zabáló olasz között a külön kis asztalkámnál, a saját fejemet is tömve ugyanazzal a kajával.

20180425_082652

20180421_144130

20180421_154458

20180421_154737

20180422_160541

20180421_183909

20180421_184956

20180421_155110

20180421_184700

20180421_184825

20180421_193730

20180422_151230

20180421_200347

20180421_131255

20180421_133343

20180421_135428

20180421_132936

20180421_184340

20180421_144536

20180421_144658

20180421_140437

20180421_140606

20180421_183002

20180421_203434