Vegyes kalandok

Trychydts | | | 2016., szeptember 27., 21:14 | | | Kategóriák:

Locsog a lábam körül a víz. Összeszorul a torkom, ha eszembe jut, hogy ez az eleven sziklába vájt mikve már 1500 éve is itt volt — és most az én lábaim koptatják a padlót. Közben itt voltak a zsidók, aztán elkergette őket a spanyol inkvizíció, lefalazták a fürdőjüket, hogy ha esetleg visszatérhetnek, akkor itt várja őket a mikve. Közben az egészet feltöltötte a sár, majd két évtizeddel ezelőtt valakinek eszébe jutott, hogy a fal mögött akár lehet is valami. És most ezt én is láthatom. Zadarban éreztem még ilyesmit, de itt Szicíliában is van egy-két pont, ahol mintha a bőrömön érezném a múltat.

Sikeresen bebarangoltuk Szirakúza egész óvárosát, Ortigiát. Nicoline boldogan kurjongatva megszállt egy halsütödét, ahonnan elvittük és a tengerparton elfogyasztottuk szerény ebédünket: papírtölcsérekbe csavart krumplit és ugyanígy csomagolt tengeri mixet. Hihetetlenül friss volt és elképesztően finom. Így bár a feleségem az elsődleges fish and chips rajongó, most én is egészen jól profitáltam belőle: főleg a hanyagul a zacsi közepébe hajított polip ízlett.

A mai napot egy főzőtanfolyammal kezdtük. Abszolút autentikus élmény volt és rengeteget tanultunk, aki utálja az olasz konyhát, az a közeli jövőben inkább utasítsa vissza a vacsorameghívásainkat. Ebédre azt ettük, amit főztünk, de ami legfontosabb, megtanultam az olasz vendéglátás legalapvetőbb titkait.

  1. Sorozd meg a vendégeket többféle meleg- és hideg előétellel: minél többet eszenk, annál kevesebb gond lesz a következő fázisokkal.
  2. Lassísd le őket valami finom tésztával.
  3. Szolgálj fel valami brutális főételt.
  4. Tömd őket addig desszerttel, amíg elájulnak.

Ezután az ebéd sikeresen teljesítettnek tekinthető.

Már ahogy menet közben főzögettünk, is éreztem, hogy sok lesz ez. Ki sem főztük/meg sem sütöttük a teljes adagokat, de olyan bőséggel került minden így is az asztalra, hogy évek után először mégis túl sokat ettem. Zsenge ifjúságomban elő-elő fordult, hogy nagy lelkesedésemben túlzabáltam magam, az utóbbi 15-20 évben erre nem került sor, de most konkrétan úgy éreztem, hogy ha a feleségem nem szállítja haza a maradványaimat azonnali hatállyal, a vendéglátóimnak kell azt feltakarítaniuk. Szerencsére a kényelmes, félájult terpeszkedés a kocsi ülésén meg az idő meghozta a várt hatást, egy-két óra múlva már kommunikálni is tudtam.

A legjobban mégis a totális, abszolút diadal ízlett, amikor szakácstanárunk elővett egy bazinagy flakon napraforgóolajat. Ellentétben azzal ugyanis, amit feleségem képzelt, az olaszok főzni simán főznek ezzel — az olívaoljat inkább a salátákra tartogatják.

Az este egy miniatűr strandon talált minket. Olaszosan laza és koszos volt, de még mindig jobb, mint a mellette levő katonai strand, ahol kiosztják neked a 263JB jelű nyugágy-napernyő párost, oda lefekszik, onnan nem mozdul, a nap járását tudomásul veszi, a tengerhez pedig lábujjhegyen sasszézva juthat csak el, a haladási irány szigorú betartásával. Itt azért emberibbek voltak a dolgok, arrébb húzódhattunk a Nap elől (feleségem pirul az UV sugárzásban, mint garnélarák a fritőzben), és nem is kellett ugyanazt a partszakaszt egy hadosztálynyi fürdőzőtárssal megosztani.

Az igazi kaland azonban még hátra volt: az esti, szirakúzai csúcsforgalomban találni egy Conadot, ahol bevásárolhatunk nyaralásunk utolsó, két és fél napos szakaszára; persze már a raktározást is megkezdtük az előttünk álló, szicíliamentes hónapokra.