A hal caponatát kér

Trychydts | | | 2016., szeptember 21., 23:29 | | | Kategóriák:

Az arancini kifejezetten jó ötlet. Külsőre olyasmi, mint egy jó nagy samosa, valójában pedig egyfajta bundába sütött, harapdálható risottó, a belsejében valami jó forró és finom szósszal. Én például gombás-húsos-sajtos kiadást vettem, Nicoline pedig pisztáciásat. Kicsit kétkedve fogadtam, hogy két ilyen gombócka elég lesz-e nekünk ebédre, de elég laktatósak, úgyhogy simán jól laktunk vele.

Ez amúgy már a másdik gasztro-gól volt, amit Szicília rúgott nekem, előző este ugyanis elmentünk egy kis borbárba, ahol a pincér az éttermi ajánlások Vincenzo Belliniének bizonyult. Nekem egy jó kis sajtos spagettit javasolt, ami nem hangzik valami bonyolultan, de a friss borrssal és a remek sajtszósszal nagyon jó kis élmény volt. Niconline-t valami halfélére beszélte rá, ami ízlett is neki, de köretnek kicsit kevésnek találta a felszolgált, 1 szelet lime-ot, szóval ismét tanácsot kért, és kapott hozzá egy kis adag olasz ratatuille-t, caponatát, amitől már az agyát is eldobta. Úgy éreztem, egy ilyen maestrót mindenképpen hagyni kell kibontakozni, úgyhogy nem csak a desszertet, de a hozzá illő bor kiválasztását is rá bíztam, hiába tiltakozott diplomás borajánló feleségem heves kézmozdulatokkal. A Marsala egy nagyon rafinált és izgalmas randevúnak bizonyult — Nicoline szerint leginkább egy sherryre hasonlított. Az egyetlen Sherry, akivel kapcsolatba kerültem eddig, a Rosselot vezetéknevet viselte és Kokomóban lakik a lányával és az unokájával, ezért én inkább azt mondanám, olyan volt, mint egy érdekes aromájú, erősebb aszú. A mandulás-vaníliás tortácskáim 25%-át feleségemnek adományoztam, szóval férjként sem teljesítettem rosszul.

A problémás szállásokat úgy néz ki, magunk mögött hagytuk, ugyanis Linguaglossában is egy tündéri és csendes apartmanban lakunk, egy kedves, öreg olasz pár házában, kiváló kilátással az Etnára. A szerencsés megérkezés örömére (és a valódi olasz, mi több, szicíliai temperamentummal vezető feleségem számomra messze az üres formalitások fölé emelte a „szerencsés” szót), mutogatással bevásároltunk a helyi zöldségesnél és vacsorát rittyentettem zamatos koktélparadicsomból, friss (de azért csomagolt) tésztából meg kétféle random sajtból. Az egyikben szemes bors volt — úgy látom, nem fogunk innen sajtszakértőként távozni, ahhoz olaszul is tudni kéne. A jóféle hozzávalókból tényleg sikerült valami gyorsat és finomat összerittyentenem, bár a falon levő szentkép mintha rosszallóan ráncolta volna a homlokát — gondolom, az én olasz kajám még itt kissé magyarosch. Helyi kannásbort ittunk hozzá meg helyi vizet — utóbbi az egyetlen dolog itt, amiből a pesti verzió sokkal jobb.

A fentiek alapján persze nem szeretném, ha bárki is azt gondolná, mi kifejezetten enni jöttünk Olaszországba. Este például elmentünk megkeresni egy szuper fagyizót, amit Nicoline nézett ki a neten, de már zárva volt.