Elkeltem

Trychydts | | | 2016., augusztus 21., 20:33 | | |

1 Trackback

Jó sok elmaradásom van, de amit semmiképpen sem hagyhatok blogbejegyzés nélkül, az az a tény, hogy immáron jogilag is férj vagyok.

Jó előre elhatároztuk, hogy nálunk maga a polgári esküvő vendégek nélkül fog folyni: meglesz nekünk a magunk szimbolikus szertartása, ezen a formalitáson pedig felesleges költségek nélkül szerettünk volna túljutni. Túlságosan személyes élmény ez ahhoz, hogy egy vadidegenre bízzuk.

Ez persze nem ment olyan egyszerűen, hiszen az önkormányzatoknak nem kis bevétel, ha elhitetik a házasulandó párokkal, hogy nekik akkor is termet kell bérelniük, ha mondjuk nem szeretnének vendégeket hívni. Nicoline is majdnem így járt: a telefonban még nagyon készségesek voltak, aztán, amikor mentünk személyesen is egyeztetni, akkor már megszűntek az opciók a puritán augusztusi házasságkötésre — októberben kellett volna mennünk és 25000 forintot is le kellett volna perkálnunk, hogy két tanú jelenlétében aláírhassuk a jegyzőkönyvet.

Szerencsére életem párjának férje maga is egy olyan patkány, aki rengeteg időt töltött a magyar államigazgatás csatornáiban tapicskolva a trutyiban — a kellőképpen fenyegető fellépés és az arrogáns kioktatás elegye révén 5 perc alatt lett időpontunk augusztus 18-ra, egy irodai esküvőre. Persze csak azzal a feltétellel, hogy senki, senki, de senki nem jöhet be a tanúkon kívül, és le kell mondanunk az anyakönnyvezető beszédéről is. Különösen ez utóbbi fájt, de végül lenyeltük a keserű pirulát — egyszer ugyan még bepróbálkoztak azzal, hogy pár héttel később letagadják az egyeztetett időpontot, de akkor azt már rutinból hárítottuk.

Mulatságos lábjegyzet az egész történetben, hogy az anyakönyvi bejegyzés az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően 50 percig tart — de nem kérnek ám be semmit előre, odavisszük az iratokat, utána elzavarnak minket, majd vissza kell menni aláírni.

Mindegy, sikerült a megfelelő időben befutni, Csabi és Marcsi  konkrétan a zirci nyaralását szakította meg, hogy Csabi tanúskodhasson nekem. Juci (őt ugye, mint tanút nem zárhatták ki), lelkesen videózott végig, mi pedig végre kimondhattuk egymásnak az igent. Egy fröcsöntötten gagyi házassági esküt ugyan el kellett még mondanunk, de engem akkor ez már nem érdelt: száradt az anyakönyvi kivonaton a tinta.

Innentől viszont már csak szép dolgok következtek. Fotózkodtunk az utcán, utána pedig elmentünk a Vapiánóba (szimbolikus helyszín nekem és Zsófinak), ebédelni egyet. A feleségem gyönyörű volt, végre hordhattuk a különleges, fekete-arany gyűrűinket, én pedig olyan felszabadultnak és megkönnyebbültnek éreztem magam, mint az államvizsgám után.

13924838_1186093578078570_5112064717234175846_n

És a legjobb az egészben mégiscsak az, hogy az izgalmas része még hátravan. Holnap lesz a legénybúcsúm, szeptember 3-án lesz az esküvőnk, ami egy hatalmas, valódi közösségi összefogásban született happening lesz, utána pedig 10-én Zsófi családja mondhatja rá az áment arra, hogy a huszonhat unokatestvér közül még egynek bekötik a fejét.