Valamikor a kilencvenes évek közepén utaztunk át Olaszországon egy családi nyaralás keretében, és megálltunk egy országút menti kis vendéglőben. Kizárólag olaszul beszélő, fiatal pincérnő, piros kockás terítő, kamionosokból álló közönség, akik sokkolva nézték, hogyan szerencsétlenkedünk a kanállal és a villával. Az olasz nyelvű étlapból egy szót sem értettünk, én pedig akkor még soha nem ettem ilyet, mi több, nem is hallottam róla, szóval inkább csak kalandvágyból rendelhettem egy spaghetti al pestot.
Nem gyengén meglepődtem, amikor a kihozott tésztán valami sötétzöld trutymó volt. Mindenesetre nagyon ízlett, a végén pedig egy jó vastag, tiszta olajréteg maradt a tányér alján.
Magyarországra hazaérve persze feltűnt nekem, hogy az olasz éttermek kínálatában is ott van ez az izé, de igazság szerint soha nem sikerült olyan finomat ennem mint ebben a viszonylag jelentéktelen, olasz étteremben. Amint megtudtam, hogy a zöldség bazsalikom volt, úgy ráérzésre magam is kísérleteztem valami hasonlóval, a végeredmény nem volt rossz, de persze messze nem volt az igazi. Nyilván a boltokban kapható cuccoknak sem volt köze az eredeti élményhez. Nicoline is csinált nekem pestot, nagyon is fonom volt, de sajnos nem volt ez sem hozta vissza, ami a fejemben volt.
Nemrég, amikor Áronnál és Veronikánál fetrengtünk a heverőn, várva a Jedi-késtechnikával darabolt répával készült lasagnát, nekik is felvetettem a problémát. Áron élt is Olaszban, Veronika az egyetlen fekete öves szakács az ismeretségi körömben — ők azt javasolták, hogy használjak több bazsalikomot és kevesebbet a mellékes hozzávalókból. Kipróbáltam ezt is — jó sok olajjal, mert az egyetlen tuti támpontom mégiscsak az olajban tocsogó tányér. Ugyancsak Veronikától hallottam azt a szuper javaslatot, hogy próbáljam a tésztát egy kis rizottófőző technikával feldobni. Nagyon jó lett, de nem az igazi.
Most utánaolvastam a Wikipedián, pár dolog ismét bekerült a képbe. Tehát a következő kísérlet paraméterei:
- Rengeteg bazsalikom
- Nagyszemű só
- Kevés fokhagyma
- Kevés fenyőmag.
- Mozsár a kés helyett.
Persze gondolom, az esélyeim a tökéletes pestóra együtt szűkülnek azzal, ahol az emlékeim szépülnek arról a Spanyolországban töltött nyárról.