Egy tökéletes milonga

Trychydts | | | 2015., február 12., 1:40 | | | Kategóriák: ,

Most már jó ideje, hogy nem úgy tekintek a milongákra, mint régebben. Az izgalom nem múlt el, most is, ha elkezdek egy táncot, van bennem egy adag stressz — még azokkal szemben is, akiket már jól ismerek. Ahogy a Pókembertől tudjuk, a nagy hatalom nagy felelősséggel jár, és hogy négy szám alatt el tudok mondani egy történetet szavak nélkül, egy olyan varázslat, amivel még mindig nem tudok betelni. De azt valahogy már nem esik nehezemre elhinni, hogy ha elmegyek egy milongára, akár egyedül is, akkor elég sokat fogok tudni táncolni — most már elég sokan hajlandóak eljönni velem. Most is vannak persze, akiknek éppen a feketelistáján tartózkodom egy-egy balul sikerült tanda következményeképpen, vannak, akik ránézésre látják, hogy nem vagyok nekik elég magas szinten, és van egy (most már viszonylag vékony) réteg, akiket csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem kérek fel — ők a tanáraim, a hivatásosok vagy akik csak olyan magas szinten táncolnak, hogy úgy érzem, egyelőre nem lennénk egy súlycsoportban. De vannak olyanok is, akik már ismerősként köszöntenek és szívesen beillesztenek az estéjükbe, ha épp arra járok.

Múlt héten a vasárnapi milonga egy alkalom erejéig visszatért az Urániába, kértem számot is és már az elején ott voltam. Akkor még nem tudtam, de ez az igazán tökéletes esték egyike volt. Leginkább azért, mert most éltem meg először, hogy képes vagyok egy teljes estét végigtáncolni csak ismerősökkel, úgy, hogy szinte csak akkor ülök, amikor szeretnék — és még az utolsó tandára is jut nekem valaki. Ez utóbbi különösen trükkös dolog; ilyenkor már nagyon kevesen vannak csak, párt találni is nehezebb tehát, de hát ilyenkor van a La Cumparsita, ami már csak szimbolikus ereje miatt is nagyon fontos nekem és valahogy nagyon jó érzés a milonga végén befejezni az estét, nem csak hazamenni, amikor mások táncolnak. (Az egyetlen kivétel, amikor olyan táncot kapok valakitől, aminek az utánérzését inkább megőrizném magamnak az est hátralevő részére.)

Szóval mindig volt, aki szívesen táncol velem, ráadásul még én is formában voltam — előfordul, hogy nagyon szeretnék valakivel összekerülni, aztán, amikor sikerül, persze jól elrontom a legdrámaibb pillanatokat. De most abszolút nem ez történt, kábé a maximumot nyújtottam, ami bennem van. Két különösen fontos tandám is volt pedig, de mind a kettő hibátlanul sikerült.

Ezzel a számmal még Csontos Kata ismertetett meg bennünket, amikor a tangó zeneiségével foglalkoztunk; sokkal később hallottam élőben is milongán. Most pedig ezt kértem — magamban pedig már azt is elképzeltem, kivel szeretném ezt eltáncolni.

Sikerült is elcsípnem az illetőt, utána pedig sikerült tök jól ráhangolódnom a zenére és visszaadnom, ami nekem ezzel kapcsolatban a fejemben van. Technikailag nem annyira egyszerű ez azért, elsősorban azért, mert tényleg van egy nagyon erős ritmikája, és a tánc akkor működik a legjobban, ha az embernek sikerül olyan lépéseket választania, amik illeszkednek ehhez a belső játékhoz.

A másik fontos tandám Eszter tangós-születésnapi ajándéka volt. Korábban már táncoltunk vals tandát, ezért most is itt váltottam be a kuponomat. Sajnos fogalmam sincs, mire táncoltunk, pedig ha a DJ-t kéri fel az ember, eléggé adottak a feltételek ahhoz, hogy az ember rákérdezzen — az elején azonban még a technikára koncentráltam, a végére pedig annyira felszabadultam, hogy ez nem is tűnt olyan lényegesnek. Imádom a valsot (ez tulajdonképpen a tangós keringő, rengeteg forgással, amit rendszerint szünetek nélkül, egy folyamatos flowban a legjobb táncolni), de most különösen lendületes táncok szóltak. Szerencsére nagyon jó táncossal a bonyolultabb dolgokat is könnyű megmondani, és miután minden időzítésem sikerült, egyszer csak vége lett a tandának és megöleltek a teljesítményemért.

Bár elsősorban ezekkel a táncokkal akartam bizonyítani magamnak, boldog voltam, hogy a többi is elég jól sikerült; ott volt szinte mindenki, akivel mostanában a legszívesebben alkotok párt és mindenkivel volt egy-két nagyon jó pillanatom. A La Cumparsita pedig ezúttal maga volt a színtiszta zen.