Regenerációképpen itt pihenünk Juciék nyaralójában. Fantasztikus élmény végre kvázi semmivel sem foglalkozni; az utóbbi időben valahogy mindig csináltunk valamit, most semmit nem kell, de ez most nem probléma. A mai nap legnagyobb eseménye a Balaton parti futás volt – nem is ment rosszul, főleg ahhoz képest nem, hogy a fogam miatt ki kellett hagynom másfél hetet. (A futáshoz szorosan felzárkózva következik, hogy ma láttam egy harkályt a kertben, miközben a teraszon reggeliztünk.)
Kicsit frusztrál, hogy gyakorlatilag semmit nem ismerek fel Siófokból. Oké, hogy huszoniksz éve volt már, hogy rendszeresen itt teleltünk, de a part kockakövein kívül tényleg alig emlékszem bármire is — maga a város meg végképp teljesen ismeretlen nekem. Ma voltam a víztoronynál, János mondta, hogy szuper ott a német-olasz pékség, pont zenélt is, amikor fényképeztem a téren — teljesen ismeretlenül hatott nekem.
Állítólag ilyen kis nyaralógarzonban is voltunk már, amiben lakunk — édesanyám a telefonban látatlanul elmondta a beosztását, de nekem ez sem rémlik. Szerintem öregszem.