Outta my way, outta my day
Outta your mind and into mine
Into no one, into no one
Into your step but outta time

— Metallica

Szombat-vasárnap-hétfő tangó — egyre javuló eredményekkel.

Struggle for life

Mielőtt belekezdenék, hangulati felvezetésként hallgassunk egy kis könnyűzenét (a fenti idézet is ebből a számból van):

A szombati praktika+milonga a Hölgyválaszban nekem soha nem a nagy sikerekről szól. Sokkal inkább arról, hogy szembesüljek a hibáimmal, a korlátaimmal és helyemmel abban a gyilkos táplálékláncban, ami kíméletlenül érvényesül minden milongán. Jelenleg valahol a pionír baktériumok és a kéregzuzmók között helyezkedem el: ha eljutok odáig valahogyan, meg tudok kapaszkodni azokon a helyeken, amik senki másnak nem kellenek. Aztán haladunk tovább a következő alkalmas foltig a tánctéren, mert azért mégsem piszmoghatunk egész este egy sarokban. Mindenki iszonyú profi itt (vagy legalábbis annak tűnik) — amikor éppen verejtékben úszva, adrenalintól csikorgó erekkel leülünk, miközben a fülemben hangosan dörömböl a vér, olykor-olykor el is tudunk lesni egy-egy fogást. Ami persze nem jelenti azt, hogy rögtön a valóságba is tudjuk azt interpretálni. Innen általában akkor szoktunk továbbállni, amikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább elviselni a saját bénaságunkat vagy amikor aznap este végképp feladjuk az élethalálharcot.

Vasárnapi hajrá

Vasárnap óra is volt, itt a kedvenc koreográfiánkat gyakoroltuk, a végén már majdnem értettem, hogy hogyan lehetne ezt tangóként táncolni. Már csak némi gyakorlás hiányzik. Gyakorlatilag minden nap eltáncoljuk egyszer-kétszer, úgyhogy amennyire kell, annyira menni fogok.

Utána elsurrantunk moziba, vacsizni, majd vidáman és feltöltődve nekivágtunk a milongának az Urániában. Imádom ezt a rendezvényt. Először is: több hely van. A tánctér nagyjából kör alakú, tehát nehezebb sarokba szorítani. A zenék is nagyon bejönnek, profin vannak összerakva a tandák, folyton arra inspirálnak, hogy bevállaljak olyasmit, amit eddig még sose; leülni is sokkal nehezebb. A DJ rendszerint Kárász Eszter: most sokkal elégedettebb vagyok a teljesítményével, mint amikor huszonhét évvel ezelőtt az iskolában ellopta a táskámat és odaadta a nagymamámnak, aki az eset után évtizedekig ezen kuncogott. A hangulat is mintha lazább és felszabadultabb lenne, mint máshol. Itt is leskelődünk, leutánozható minták után kutatva, aztán újra meg újra belevetjük magunkat a csatába.

Nicoline-t megszólították az új tangócipője miatt — amúgy a tangóciő-mizéria egy külön történet, aminek az elmesélésre majd más alkalommal kerül sor.

Innen szép nyerni

Hétfőn este hatkor már végképp a padlón voltam. Szerencsére csak szó szerint — a délelőttöt a húgomnál töltöttük, és mini tánctermünk viszonylag hűvös padlóján nyomott el a buzgóság. Feltápászkodtunk, szippantottunk egy kávét, majd irány a Fonó. Jó, hogy végül Nicoline enyhe húzódozása ellenére is rászántuk magunkat, mert toronymagasan ez volt a legjobb este a hétvégén.

Először is, Nicoline elégedett volt a teljesítményemmel. Ez nem mindennapi eset; úgy általában igyekszem inkább arra gondolni, hogy hosszú távon biztosan kifizetődik majd, ha az ember partnere folyamatosan ennyire magasra teszi a lécet. Nicoline, amióta olvasott pár cikket arról, hogy az az igazi táncos, aki megtanulja a nőt követni és ennek megfelelően vezet, azóta még explicitebb formában érzékelteti, ha valamit szeretne. Aki hallgatta annak idején a hangosbemondót a Műjégpályán, az sejti, miről van szó. Ehhez képest ma többször és ismételten meg lettem dicsérve, ami piszkosul jól esett és el is könyveltem a „nagy áttörések” felzetű rubrikába. Elkaptam a ritmust, szórakoztató dolgok jutottak az eszembe és még a navigáció sem volt olyan übergáz, mint szombaton. Mivel egyelőre még abszolút egymásra vagyunk utalva, mint partnerek, ezek a pozitív elismerések fontosabbak és jelentőségteljesebbek nekem, mintha két Oscar díjat vágnának a fejemhez.

Másodszor: egy teljes (ráadásul milonga) tandát végigtáncolhattam Mártával. Őt az órán ismertük meg, segített a tanárunknak, ha a tanárnőnk éppen távol volt; a szenvedélye meg az eleganciája nekem mindenképpen nagyon sok inspirációt jelentett és azóta is rengeteget segít nekünk mindenféle tangóval kapcsolatos dolgokban. Ez a tanda most a szülinapi ajándékom volt. Jelenleg elég szürreálisan hangzik a gondolat, hogy emberi ésszel felfogható időn belül én is fogok majd úgy vezetni, hogy ne vesszen kárba az a sok érzékenység, technikai tudás és finom átmenet, amit Márta tud(na) nyújtani a partnerének. Egyelőre szerintem inkább úgy érezte magát, mint akit egy mamut vonszolt végig a Szibériai tajgán, de legalább nem gázoltam rajta keresztül (ahogy ez egy másik párossal egészen konkrétan megtörtént ugyanezen tanda alatt).

Szülinaposként amúgy én is beállhattam volna a mások szülinaposnak fenntartott táncba, ahol totál fényárban, mindenki szeme láttára táncoltathattam volna meg mindenkit, aki kedves akar velem lenni — akik a fentieket olvasták, szerintem már tudják, miért nem éltem ezzel a lehetőséggel.

Még bő egy hét a táborig.