Most már egy jó fél éve, hogy rendszeresen járok munka után edzeni. Kicsit sokáig tartott, mire ez a kézenfekvő megoldás eszembe jutott, de tény, hogy így sokkal kevésbé lógom el a dolgot, mintha délelőtt kéne erre időt szakítanom. Ráadásul tavaly ősszel Hombre is csatlakozott hozzám heti pár alkalommal: így egymást is húzzuk előre, meg dumálni is szoktunk mindenféléről. Vele súlyzózni szoktam, de ha egyedül vagyok vagy maradok, akkor kardiózom.

És hát mit tud az ember csinálni egy futógépen? Kezdetben visszatértem a zenehallgatáshoz, aztán a projektjeimen agyaltam, míg pár hete leesett a tantusz, hogy hangoskönyvet is hallgathatnék. Valamiért Poirot-nál kötötem ki, eddig két regényen (az elsőn meg az utolsón) vagyok túl, most meg épp egy novelláskötetnél tartok. Ha Hugh Fraser a narrátor, kb. olyan, mintha a sorozatba csöppentem volna bele. A Curtain Down amúgy az And then there were none-hoz hasonlóan még irodalmi értékkel is bír. Túl azon, hogy talán az egyik legcsavarosabb Poirot-történet, valódi erkölcsi dilemmák és érdekes karakterek körül forog. Maga Poirot pedig olyan arcát mutatja, amelyik élesen eltér attól a képtől, amit a többi regény alakított ki róla; az igazi bravúr, hogy a karakter ennek ellenére hiteles marad. A történet egyik legérdekesebb vonása, hogy ugyanazon a helyszínen játszódik, mint az első regény, a The Mysterious Affair at Styles; így érdekes térbeli keretet is ad a Poirot-történeteknek.

Én pedig eljutottam oda, hogy a futásnak ösztönösen is jutalomértéke lett a szememben: minél többet futok, annál hamarabb tudom meg, ki lett a gyilkos.