Most, hogy már csak két hét van hátra a télből, szerintem nyugodtan tehetek ilyen magabiztos kijelentéseket.

Kihagyni csak azt az időszakot hagytam ki, amikor vastagon állt a hó az utakon, de ilyenkor azt gondolom, csak nagyon bátrak közlekednek. Egyszer-kétszer, amikor mégis kénytelen voltam pl. több centis hóban hazamenni, láttam, hogy a dolog nem lehetetlen, de pont azokban a helyzetekben esik le a teljesítmény közel nullára, amikor a legnagyobb szükség lenne a biztonságra. Gurul az ember, hirtelen meg kéne állni, berántja a féket — az abroncsok ilyenkor ugye megállnak, a bringa meg kontrollálhatatlanul csúszik előre vagy oldalra vagy amerre akar. Ráadásul pont a bringaút az, amiről nem takarítják le a havat, szóval az még jobban jegesedik, mint az úttest.

Amúgy teljesen más volt ez a tél, mint az összes többi. A legmeghatározóbb élmény talán az, hogy nem fázom. Ha kimegyek az utcára, akkor persze előfordul, hogy hideg van, de a folyamatos mozgás (igyekeztem a lehető legkeményebb fokozatokon tekerni) miatt leginkább csak valami kellemes hűvöset érzékeltem és nem egyszer kimelegedve értem haza még mínuszos időkben is. Főleg, miután rászoktam a megfelelő védőruhák használatára — ez az első tél, hogy rendszeresen hordok kesztyűt vagy hogy hajlandó vagyok sapkát/fülvédőt/maszkot húzni a fejemre. De amikor 20-25 km/h-val nyomja az ember egy téli reggelen, akkor hihetetlenül hamar elkezd fázni az ember. Arcot eltakaró maszkot viszont eddig csak egyetlenegyszer tudtam felvenni, amúgy nagyon nem volt jó érzés, ahogy a lehelletem melegíti fel az arcot érő szövetet.

Az nyilván nem az évszak, hanem a rendszeres bringázás jellegzetessége, hogy egészen másnak látom a várost, mint eddig. Aki ismer, az tudja, hogy szörnyűséges térérzékem van, de attól, hogy bringával teljesen más útvonalakat járok be, mégis egyre jobb a fejemben levő várostérkép. Mindig is szerettem a városban bumlizgatni, bringával pedig ez sokkal könnyebben kivitelezhető, mint gyalog. Felszállok a bringára édesanyám háza előtt, csomagtartómon ott van a heti kajával megtömött bringástáska, aztán elindulok a kis mellékutcákon hazafelé (a Körút csak egészen nyugis időszakokban használható). Hol erre megyek, hol arra, lassan kitapasztalom, melyik utcákat szeretem igazán, merre érdemes fordulni, merre vannak a jobban burkolt vagy egyirányúsítás szempontjából kézre álló mellékutcák.

Hihetetlen egyébként, Budapesten mennyire más hangulata van akár egészen egymás mellett levő utcáknak is. A múltkor hazafelé egy kicsit másfelé mentem, és egyszer csak, mintha Sherlock Holmes Londonában jártam volna, egy szűk, macskaköves, félhomályos utcában (ahol persze nyilván nem flangáltam volna szívesen gyalogosan). Sokkal többet fordulok meg a Duna-parton is, ami különösen éjszaka nagyon gyönyörű.

A tavaszt — ha minden a jelenlegi tervek szerint alakul — ráadásul már egy felújított bringával kezdem majd meg. Kevesebb védőcuccot kell majd felmennem és tovább lesz majd világos. A tavaszt is máshogy várom, mint eddig.