Túl azon, ismét nyakunkba szakadt a hideg, tagadhatatlanul közeledik a tavasz. A reggelek egyre szebbek, egyre világosabbak, de ami talán még ennél is fontosabb, most már akkor sincs sötét, amikor hazafelé indulok. Jó ez így nagyon, könnyebben is ébredek, kelek minden reggel — sötétben alig tudok magamba életet verni, de ha napfény van körülöttem, szinte magamtól ugrom ki az ágyból.

Azt hiszem, kábé elegem is volt a télből. Amióta bringával járok, Liz és én egyformán aggodalmas arccal szoktuk bámulni az ablak előtt szállingózó hópelyheket — márpedig a Karácsonyon és a Szilveszteren túl ez az egy dolog, ami a télben valóban élvezetnek minősíthető. (Na jó, még a korcsolyázás is az lehetne, de idén nem voltam — még egy év, amikor kihasználatlanul porosodott a korim a szekrény mögött. Mondjuk úgysem éleztem meg.) Úgyhogy ennyi erővel akár tavasz is lehetne, akkor maximum az eső esik, a dupla falu alufelnim viszont hétfőn simán bevált nedvesen is — kábé ugyanúgy fogott, mint szárazon.

Előszedtem a Fuji márkájú szappantartómat, amit régen fotózáshoz használtam. Amióta biciklivel járok, rendszeresen motoszkál bennem, hogy kéne fényképezni rendszeresen út közben, még ha inkább csak a naplózgatás, nem pedig a kérlelhetetlen szakmaiság kedvéért. Ergo vagy fotóstáskával az oldalamon kell bringáznom, vagy pedig olyan gép kellene, ami elfér a zsebemben. Egyelőre megpróbálkozom az utóbbival.

Tegnap a terhes Emzsuval bóklásztunk egy kicsit a munkahely körül. Mutatott nekem egy egészen mesebeli helyet, egy kis pihenőhelyet két fa mellett az egyik gyökerei pedig igen költőien túrták fel a díszkőkockákat. Egész meglódult tőle a szerepjátékos fantáziám, amint volt egy kis időm, rögtön ki is dolgoztam egy-két érdekesebb ötletet. Emzsu amúgy — bárhogy is tiltakozott az összehasonlítás ellen — kiköpött Cameron Diaz volt tegnap. A babája már tényleg a kanyarban van, utána elrepül ő is szülési szabadságra.

Hétvégén ismét Gödön láttak bennünket vendégül Baluék egy kis rusztikus krumplipürére. Lehet, hogy a hely tette, lehet, hogy a tény hatott, hogy most sokkal jobban ráértünk (kisebb megszakításokkal kb. nyolc órát játszottunk egyfolytában), mindenesetre az utóbbi időszak egyik legjobb meséje lett a múltkori — ráadásul mindannyian élveztük. Talán most először sikerült úgy kevernem a kártyákat, hogy az általam alaposan kidolgozott háttérsztori is szerephez jutott, a játékosok tényleg értelmes dolgokról vitatkoztak egészen értelmes érvekkel és izgalmakban sem volt hiány. Már a vonatot vártuk Bandival és Csabival, de én még mindig tele voltam adrenalinnal. Folyt. köv. jövő csütörtökön; fura, hogy már a pesti játékoknál sem kell mindig főznöm, de nem mondom, hogy nem kellemes a dolog.

Megújult a WordPress motor! Most, ha bejelentkezve nézem az oldalamat, kaptam egy kis vezérlősávot felülre! Automatikus rövidített URL minden bejegyzéshez, közvetlen szerkesztési- és cikkírási lehetőség, eljutási mód a vezérlőpultra. Imádom ezt a blogmotort, szerintem életem egyik legjobb döntése volt, amikor ezt választottam.