Az Ekultúrán megjelent Gálvölgyi Judit interjú kapcsán támadt fel az érdeklődésem ez iránt a könyv iránt — érdekes módon hamarosan meg is láttam egy anikvárium kirakatában, de az üzlet épp zárva volt. Már pont azon gondolkodtam, hogy vissza kellene menni, amikor Nicoline megvette nekem karácsonyra.
A regény a Durrelltől ismert habkönnyű történetek egyike. Szerencsére nem azon regények körébe tartozik, amelyek azt próbálják humorosan ecsetelni, a hős Durrell hogyan hogyan fogdosott össze és hurcolt el ritka vadállatokat természetes élőhelyükről. Ehelyett egy fiktív sziget, Zenkali történelmének egy rövid epizódját kísérhetjük figyelemmel — az eddig tökéletes földi paradicsomként funkcionáló trópusi miniországba egy hatalmas repülőteret és egy vízi erőművet akarnak építeni. Hőseink ezt szeretnék megakadályozni; mellesleg pár ökológiai rejtélyre is választ keresnek.
A könyv Durrell legjobb humorát mutatja be. A cselekmény fordulatai kissé talán ismerősek lehetnek azoknak, akik már olvastak ezt-azt a szerzőtől. Engem kicsit mindig irritál, hogy a regényben megjelenő okos, gyönyörű, intelligens, kulturált csajok milyen könnyen esnek áldozatul a főhős bájának, de ezúttal Durrell legalább nem magát helyezi az ellenállhatatlan amorózó szerepébe. A fordítás pedig — Gálvölgyi Judit véleményével összhangban — valóban könnyen olvasható és kiváló.