Amióta elkezdtem biciklizni, nem vagyok olyan nagyon oda a hóesésért. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a bringa marad a pincében, én pedig visszaváltozom egy szárazföldi patkánnyá. Mivel nem akartam, hogy a hó iránti attitűdöm teljesen negatívba forduljon, ezért tegnap, a moziból hazajövet felvetettem Nicoline-nek, hogy építsünk hóembert.

Még gyerekkoromban váltam ezen tudomány avatott művelőjévé; a húgommal akkora hógömböket gyúrtunk, hogy egy gurításra felszedték a havat egészen a fűig. Tegnap ráadásul isteni, tapadós hó volt, ami a lehető legideálisabb a hóember építéshez. Úgyhogy hamarosan keresztbe-kasul mászkáltuk a szomszédos parkban a szűz havat, szorgalmas galacsinhajtó-technikával építgetve a hóember moduljait.

Ágakból csináltunk neki vidáman az ég felé lendülő kezeket, az arcát pedig faragtuk. Titokzatosan mosolygott, ahogy elindultunk hazafelé, hogy jól beforraltborozzunk a jól sikerült projekt örömére.