(Elérhető a Kormányzati Személyügyi Központ honlapján.)
A jelek szerint még nem hülyülök. Ha egy anyagot alaposan el tudok olvasni, és legalább egyszer át tudok ismételni, akkor abból le is tudok vizsgázni. Jó érzés és optimista érzésekkel tölt el a jövőre nézve.
Úgy amúgy nem lenne olyan rossz ilyen dolgokat tanulni. Vannak benne kifejezetten jól sikerült fejezetek (pl. a vezetési és szervezeti ismeretek elég jók — mondjuk egy jó részüket eleve tudtam már máshonnan), de úgy általában, amit kifejezetten hiányolok, az a tisztességes, sokáig felhasználható alapozás. Vannak nagyon általános, bevezető jellegű részek és sok a részletszabályokat részletező anyag; de a dolgok értelmét, összefüggéseit megvilágító fejezetek vagy nagyon soványak vagy teljesen hiányoznak. Pedig jellemzően mindenkinek erre lenne szüksége, hiszen ami meg a saját területén kell neki, azt legalább két év szakmai tapasztalattal a háta mögött mindenki tudja már.
Mindegy, elsőre, segédeszközök használata nélkül meglett, mégpedig hármasra, tehát ellentétben a növényszervezettan vizsgámmal, itt nem a küszöb alatt csúsztam át.