28 km

Trychydts | | | 2010., november 02., 21:25 | | | Kategóriák:

1 Trackback

Hogy most már tényleg élesben, tényleges téthelyzetben, tájékozódással, budapesti mellékutcákkal, rendes hegymenetben, magamat kifulladásig hajtva is kipróbáljam a bringámat, munka után nem hazajöttem, hanem a zsebemben útitervekkel és kinyomtatott Google-térképekkel nekivágtam a novemberi estének. Az abszolútként megjelölt célt amúgy nem sikerült elérnem, végül igen stílszerűen egy gyertyafénnyel megvilágított feszület alatt, a Diana utca-Gyöngyvirág utca sarkon dobtam be a törölközőt és indultam el haza.

Végállomás

Ráadásul, míg odafelé viszonylag alaposan megtervezett útvonalon mentem, addig a visszautat rögtönöznöm kellett. Végül asszem, nem is teljesítettem olyan rosszul, de hát Budának ezt a részét azért már ismerem is valamennyire. Végül 28 km tekerés után érkeztem haza, ahogy mondani szokás, fáradtan, de megelégedetten. Most már tudom, ezzel a bringával mit bírok el, tudom, mit bír a bringa, minden képességét csúcsra járattam. Meggyőződtem például arról, hogy a kényelmes pedál és a kényelmes nyereg most már kötelező jelleggel szerepel a beszerzési listámon, akárcsak egy olyan lámpa, aminek a fényénél látni is lehet.

Az útvonalat amúgy az Útvonaltervvel tervezetem, nem is volt vele semmi gond, egészen addig, amíg azt nem javasolta, hogy egy 19°-os dőlésszögű, terméskővel kikövezett utcán tekerjek felfelé. Na ja. Mivel a kerülők elég hosszadalmasak lettek volna, ezért inkább feltoltam, de akkor már olyan nagyon sok amúgy sem volt nekem hátra. Kepeszteni felfele az emelkedőkön: ehhez bizonyára kell némi kondi meg gyakorlat.

Zsiból utca -- itt kéne feltekerni az útvonalterv szerint

Sebaj, így is szép trófeákat szereztem, munka után huss, feltekertem Citad Ellához, utána pedig még a Pontházakat is meglátogattam, viszonylag kevés tüdő-kiköpés árán. Gyerekkoromban ez volt a hétvégi minikirándulások elsődleges célpontja, nekem meg az volt a feladatom, hogy találjak fel. Megjegyzem, még most is jojózott a szemem, amikor megnéztem a térképen, hogy merre fogok elhaladni.

Pontházak

Azért most már egy kicsit összeállt a kép a térforgatásra amúgy orvosilag alkalmatlan fejemben.

Kilátás a Gellért-hegyről