(Elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.)

Anno csak könyvtárból vettem ki, úgyhogy nagyon örültem, hogy legalább ez fenn van a MEK-en a Szerb-Antal művek közül. Éreztem én, hogy anno, húszas éveim elején még nem tudtam ezt a könyvet kellőképpen értékelni. Most, pár ezer kilométerrel és néhány kapcsolattal a hátam mögött már sokkal jobban értem, mire is gondolta pontosan a szerző, jobban tudok értékelni bizonyos mozzanatokat. Nem emlékszem például, hogy feltűnt volna, milyen gyönyörűen szimmetrikus felépítésű ez a könyv. Most már egyenesen azt gondolom, egyik fő szépségét éppen az adja, hogy két ember néhány napját ismerhetjük meg belőle. Egyszerre mindkét fél szemszögéből lesz látható a női-férfi kapcsolatok jellege, felépítése, dinamikája; a külső szerzői nézőpont lehetővé teszi, hogy felül emelkedjünk azon az egyoldalúságon, ami részint saját, szubjektív nézőpontunkból, részint nemi meghatározottságunkból fakad.

A címben is szereplő utazás csak egy erősen stilizált (de azért nagyon erős hangulatú) díszlet a valódi utazáshoz, az első lapokon megismert pár, Erzsi és Mihály spirituális kalandjaihoz. Bár nászútjukon ismerjük meg őket, hamar kiderül, hogy ez nem egy ideális, romantikus szerelmi házasság — vad, erotikus szenvedély hozta őket össze, és az egymás iránt megfogalmazott elvárásaik tartják őket még ideig-óráig együtt. A gyerekkorában egy különös társaságnak — különösen egy deviáns testvérpár szuggesztív hatásának — kitett Mihály végre szabadulni szeretne az állandó álmodozásból, szeretne végleg megkapaszkodni és gyökeret ereszteni a polgári, hétköznapi létben — legalábbis ő így gondolja. Valójában az utazás arra teremt lehetőséget, hogy végre szembenézzen és megküzdjön múltjának árnyaival.

Erzsi ezzel szemben egy konvencionális körülmények között felnőtt, aranykalitkában nevelkedett hölgy, aki különösen jómódú férje mellett is valami izgalmas, titokzatos kalandot keresett — ezt véli megtalálni Mihályban. Miközben a férfi számára ő lenne a kapaszkodó a mindennapi, „normális” életbe, ő titokban arra vágyik, hogy a férfi ismertesse meg őt saját, titokzatos fantáziavilágával.

Kérdés persze, hogy az ember képes-e megfelelni saját vágyainak. Az viszonylag hamar kiderül, hogy Erzsi és Mihály egy házasság folyamatos kötelékében már nem képesek illeszkedni a róluk a másik által megformált képhez. Az viszont sokáig nyitott kérdés marad, hogy saját vágyaik mennyire illeszkednek személyiségeikhez, mennyire lennének képesek azokat valóra váltani, ha tényleg adódna rá lehetőség.

Az emberi tudatalattiban tett utazás során persze számos társ csapódik hozzájuk: ezek látszólag (a történet elsődleges szintjén) egyszerű ismerősök, volt iskolatársak, családtagok. Sokkal valószínűbb azonban, hogy ők csupán nem mások, mint az emberi tudatalattiban megjelenő figurák archetípusai; rendkívül karakteres megjelenésük, sarkított jellemük, személyiségük nyilvánvaló egysíkúsága, néhol abszolút misztikus ki-be lépésük a cselekménybe  is ezt teszi valószínűvé. Ez viszont felvet egy másik értelmezést is: eszerint az egész cselekmény nem más, mint egy álom. Erzsi és Mihály pedig az emberi tudatalatti két felének, a racionális, társadalomba illeszkedést segítő, józan, illetve az álmodozó, kreatív, ösztönös lélekrésznek felelnek meg. Ezzel a lehetőséggel egy teljesen új értelmezési síkkal bővül a könyv, hiszen gyakorlatilag mindennek szimbolikus jelentése van vagy lehet. (Az álmok A Pendragon legendában is fontos szerephez jutnak, ott a gyaníthatóan az író után megformált főhős kifejezetten utal is arra, hogy „pszichoanalitikus alapon” hisz az álmokban — hogy aztán álom és valóság kibogozhatatlanul összefonódjon.)

Egy rendkívül izgalmas és elgondolkodtató remekműről van hát szó, amely mindenképpen egyike Szerb Antal legfigyelemreméltóbb alkotásainak.