Reader’s Log — Sir Arthur Conan Doyle: The Parasite

Trychydts | | | 2010., augusztus 01., 7:51 | | | Kategóriák: ,

(Elérhető a Project Gutenbergen.)

Nemrég olvastam egy esszét a The Times Literary Supplementben egy Doyle-összkiadásról, ahol kifejezetten dicsérően nyilatkoztak az író történetmondási képességeiről. Doyle-tól eddig én leginkább csak Sherlock Holmest olvastam, amiben képes voltam irodalmi kvalitásokat felfedezni. A The Lost World hatalmas csalódás volt — a cikk hatására mégis úgy döntöttem, nem adom fel és keresgélek tovább.

A The Parasite a hipnózis témáját dolgozza fel egy kisregényben. Akkoriban a téma még hátborzongatóan romantikus fényben tündökölt: kapásból Poe jut eszembe, ahol a hipnózis még arra is alkalmas volt, hogy a haldoklás folyamatát felfüggessze.

Egy, a jelenséget mereven elutasító és abszolút szkepticizmussal kezelő orvosprofesszor szembesül egy elképesztően erős hipnotikus képességekkel rendelkező nővel, és úgy dönt, tudományos kísérletsorozatba kezd és magát fogja rendszeresen hipnotizáltatni. Aztán félúton egyszer csak ráébred, hogy a nő a felette szerzett befolyást alantas célokra akarja felhasználni. Mivel a küzdelem a saját elméjében zajlik és az őrültekházát is szeretné elkerülni, ezért egyedül kell megbirkóznia a tudatába plántált és a cselekedetei feletti kontrollt időnként teljesen átvevő parazitával.

A könyv két szempontból is nagyon érdekes és izgalmas. Egyrészt, kicsit általánosabban értelmezve a cselekményt, nagyon jól illusztrálja a külső befolyás (pl. szenvedélybetegség) hatása alá került ember gyötrelmeit és önmaga ellen folytatott küzdelmeit. Ugyanakkor a hipnózisra adott koncepciója is érdekes: a viktoriánus korabeli Doyle számára nyilván egy elképzelhető magyarázat volt, hogy a hipnotizőr saját lelkét plántálja bele a hipnózis alanyába. Kifejezetten érdekes látni, hogy a szerző hogy érvényesíti következetesen az elmélet mögött álló metafizikát.

Nagy megnyugvással szolgált számomra ez a könyv. Doyle tényleg remek történetmesélő: ezt a kisregényt minimális változtatásokkal ma is egy kiváló lélektani thrillerré lehetne adaptálni. Mondjuk Jude Law-val vagy Leonardo diCaprioval, a sármos, makacs, átlag felettien intelligens és saját akaratának elvesztésének tudatától az őrület szélére sodródó professzor szerepében.