(Magvető kiadó, 2010.)
A regény még a posztapokaliptikus tematikán belül is különösen sötét és reménytelen hangulatú. Az emberi civilizáció áldozatul esett valamilyen, ismeretlen csapásnak; végig nem tudjuk meg, hogy valamilyen környezeti katasztrófáról, globális balesetről vagy háborús csapásról volt-e szó. Az összeomlást azonban ezúttal nem az infrastruktúra összeomlása vagy az emberek halála okozta, hanem a növényi és az állati élet teljes megsemmisülése jelentette. Kizárólag az emberek maradtak életben, ők próbálnak meg osztozni a folyamatosan fogyatkozó, maradék készleteken — sőt, sokan (egyre többen és többen) borzalmas természetességgel fordulnak a kannibalizmus felé. A mindent elborító, szállongó hamu a Napot is eltakarja; a halott erdők egyre veszélyesebbek a kidőlő fák miatt.
Ebben a világban, néhány évvel a katasztrófa bekövetkezte után indul el a halálos beteg apa és a másmilyen világot soha meg nem tapasztalt kisfiú. Délnek mennek, részben annak reményében, hogy ott talán élhetőbb a világ — különben sem élnék túl a következő telet. Hátizsákokba és egy bevásárlókocsiba pakolják tehát mindazt, amit érdemes magukkal vinniük, és nekivágnak az útnak.
Ez a vállalkozás azonban egyáltalán nem veszélytelen. Más túlélők is bolyonganak az elhagyott autópályákon és kihalt városokban — vannak, akik csak a többiek készleteit szeretnék elvenni, de a könyörtelenebbek kifejezetten a húsukért vadásznak az emberekre.
Komoly kérdés, hogy ebben a környezetben van-e értelme egyáltalán a talpon maradásnak. A férfi számára mégis egyszerű a válasz: képtelen elhinni, hogy bájos, kedves, szíve mélyéig jó fia életének ne legyen értelme. Éppen ezért mindent megtesz azért, hogy életben tartsa — saját létezésének kizárólag ez ad célt. A megpróbáltatások azonban egy másik morális dilemmát is felvetnek. Miközben az apa mindent megtesz azért, hogy fia erkölcsi integritását megőrizze, ha olyan helyzetbe kerülnek, hogy segíthetnének valakin, az első reakciója mindig az elutasítás. A gyerek állandó közbeavatkozására van szükség ahhoz, hogy ne mondjon le az emberségesség utolsó morzsáiról is, hogy nem csak a nyers, állatias túlélési ösztön mozgassa.
Noha természetfeletti elemek egyáltalán nincsenek a történetben, kisebb „csodák” — sorsszerű fordulatok — azonban rendszeresen esnek meg a szereplőkkel. A férfit ezek is megerősítik abban a tudatban, hogy küldetése van, hogy gyerekét meg kell őriznie egy szebb, egy élhetőbb világ számára. Kérdés azonban, hogy a gyerek képes-e elfogadni, hogy az ő létezése ilyen mindent elsöprő prioritást jelent valaki más számára. Olyan teher ez, amelyet gyermeki ártatlanságában sokszor csak nagyon nehezen tud feldolgozni.
A regény vége egyáltalán nem jelenti ezeknek a morális dilemmáknak a lezárását. Épp ellenkezőleg — a cselekmény akármeddig folytatódhatna még, a könyv tulajdonképpen csak egy újabb próbatétel végénél játszódik. Tudjuk, hogy még számos gyötrelem áll a látóterünkből elsétáló szereplők előtt. Sokszor kapom magam azon, hogy újra és újra a további sorsukon töröm a fejem.