(Kiadta a Nyitott Könyvműhely.)

A szerző előző, állítólag legendás könyvét nem olvastam, ami kár, mert lehet, hogy az jó volt. Ez viszont egyszerűen felháborítóan rossz. Egy világhírű kutató sztorizgatni akar, ezért kidolgoz egy zseniális elméletet: az emberi viselkedés nem véletlenszerű.

Hogy a szerző egy kedvelt fordulatával éljek, egyetlen aprócska probléma van csupán: ez nem zseniális és nem elmélet. Annyira közismert tény, hogy már Asimov 1951-ben írt, Alapítvány című regényének is ez volt a témája. De erre épül a teljes nyomozói munka is, hogy csak még egy példát mondjunk. Hatalmas, brutális méretű banalitásról van tehát szó, ami egy nagyon laza, porladozó, málladozó kötőanyag pár történelmi és kortárs anekdota körül, amit a szerző szívesen jelentetett meg nyomtatásban és szívesen zsebelt be érte némi pénzt.

Vegyünk csak egyetlen példát a sok közül! A szerző kutatócsoportja kikéri a könytári adatbázis azonosított naplófájljait. S hosszas elemzés, kutatás után már meg is van a forradalmi felismerés: az egyes felhasználók nem véletlenszerű időpontokban keresik ki a könyveket, hanem egyszerre többet is, de aztán hosszabb szünetek vannak! Aki már járt életében könyvtárban, azt alighanem az agyvérzés kerülget annak gondolatára, hogy valaki erre képes volt egy munkananoszekundomot is erre szánni. Mi lehetett a kezdeti hipotézis? Hogy az ember naponta többször is betér a könyvtárba, hogy kikeressen egy-egy rekordot? Hogy lunatikus olvasók éjjel is betörnek a könyvtárba, hogy a számítógépet használhassák?

De még egyszer hangsúlyoznám: nem ez itt a lényeg. Barabási-Albert László el szerette volna mesélni egy kissé excentrikus amerikai kortárs művész történetét, a Dózsa-féle parasztlázadás sztoriját a saját szája íze szerint, jó sok dilettáns okoskodással kommentálva (számára bizonyos családi vonatkozásai is vannak); ismert pár kutatót, akik bénázásairól azt gondolta, szórakoztató lehet leírni. Persze ez lehet szórakoztató is, csak ehhez olyan írói véna szükségeltetik, amellyel a szerző, sajnos, nem rendelkezik. Unalmas, szerkesztetlen, sokkolóan igénytelen elírásokkal meghintett könyvről van szó.

Gondolom, nem nehéz megjósolni, hogy a jövőben kerülöm majd a szerzőt, mint a tüzes trónust.