Nyári frontátvonulás

Trychydts | | | 2010., július 30., 5:56 | | |

Liz lányát felvették az egyetemre. Normál esetben ilyenkor persze örülés van meg minden — jelen esetben elég keserű szájízzel utaztak el nyaralni. (Utóbbi amúgy azt jelenti, hogy most két hétig légkondi-Hawaii van az irodában, de azt is, hogy nekem kell locsolnom Liz imádott növényeit.) Ugyanis nem arra a szakra vették fel, ahová első helyen meglett a ponthatára — mégpedig azért nem, mert a kiváló pontokról szóló bizonyítvány-fénymásolatokat a felvételi iroda egyszerűen kidobta. Persze fellebbeztek, az irodának laza hatvan napja van, hogy a fellebbezést elbírálja, az egyetem viszont ennél valamivel hamarabb kezdődött. Az így előresorolódott, reménybeli Alma Mater már most igyekszik rávenni a leányzót arra, hogy regisztráljon csak nyugodtan, vegyen fel tárgyakat meg ilyesmi. Isten hozott a felsőoktatásban, kislány; biztosíthatlak, a későbbiekben is hasonlóan jól fogsz szórakozni.

Tegnap újrakezdtük az RPG-szezont; Balu és Zsó visszatértek grönlandi hajóútjukról. Vicces lehetett jégtáblák között vitorlázgatni ebben a melegben, de állítólag fotóztak egy csomó jegesmedvét, majd felteszik őket a Flickr-re. Élménybeszámolót nem tartottak — Emzsunak mondtam is napközben, az újabban egyre rendszeresebb kávé-agóniánk egyikén, hogy én csak egy kérdést fogok feltenni nekik, jelesül, hogy hol tartottunk a játékban. Rizses lecsót főztem, ez egy elég kellemes nyári partikaja, lehet belőle jó sokat főzni, kellőképpen jó az éhség ellen, de mégsem olyan nehéz, hogy mindenkinek lebillenjen a feje.

Van új nyomtató-scannerem — egy Epson. A legeslegeslegelső nyomtatóm is egy Epson volt, egy kilenc tűs mátrixnyomtató — percekig tartott, amíg kinyomtatott egy oldalt a Wordben, mégis abszolút imádtam, egy valóságos csodának tarottam, hogy a szobámban van valami, amivel a számítógépről a papírra tudom varázsolni a leveleimet. Úgyhogy most, hogy életemben először nem társbérlő vagyok egy nyomtatóra, én is Epsont vettem. A HP-nyomtatókból végletesen elegem lett, de szerintem a HP-nyomtatóknak is elegük lett belőlem — az elmúlt öt évben számos súlyos konfliktusunk volt, úgyhogy úgy éreztem, egy időre most mindenképpen szüneteltetni kell a kapcsolatot. Az Epsonhoz meg nem csak ez a régi szerelem fűz, hanem a szaksajtóban is elég kellemes dolgokat lehet róluk olvasni.

Jövő héten megint megyek stúdiófotózni — mondjuk már eleve rettegek, lévén, hogy Emzsu került lencsevégre. De az is lehet, hogy jó lesz, noha egyelőre csak nagyon haloványan körvonalazódik bennem a koncepció. Azért elég sokat egyeztettünk már ahhoz, hogy érezhető legyen, mi az, ami mindenképpen ki van zárva — jelesül az, hogy hagyományos, sima stúdió-sorozat készülhessen. Mindenképpen izgalmas lesz, még akkor is, ha koksszá égek közben.

A Tetovált lány amúgy újabb szintre juttatta a Kindle-ös tapasztalataimat: még a Paradise Lostnál is többet jegyzeteltem, húzogattam alá benne, kifejezetten annak érdekében, hogy minél jobban össze tudjam hasonlítani a filmmel. A végén aztán visszaolvasgattam a jegyzeteimet, elég sokat segített a jobb megértésben. Azt gondolom, tényleg segíti a kritikus olvasást, ha az ember egy kicsit interaktívabban bánhat a könyvével — a papírkönyvbe firkálást azonban olyan szintű barbarizmusnak tartom, amire szerintem soha nem lennék képes. De így például nem csak a szubjektív megérzéseimre kellett hagyatkozni annak kérdésében, hány ordító közhellyel találkoztam vagy hogy hány erőltetett poént kellett elviselnem.

Voltam shoppingolni. Átütő esemény ez felnőtt életemben, nem nagyon emlékszem, hogy valaha is csináltam volna hasonlót. Igen, fogtam édesanyámat, meg egy bevásárlólistát (alsóneműt akartam, pólókat, tenisz- meg rövidujjú ingeket), és boltról boltra jártunk, keresgéltem, válogattam, próbálgattam. És nem csak vettem ám öt fekete pólót, meg három tökegyforma fekete inget, hanem kifejezetten hajtottam arra, hogy kihasználjam édesanyám széleskörű ismereteit, tapasztalatát és erkölcsi hátterét, és olyan cuccokat is megvegyek, amiket magamtól semmiképpen nem mertem volna még kézbevenni sem.

Arra azért vigyáztam, hogy legyen nálam hátizsák — a plázában logós szatyrokkal sétálgató Trychydts olyasvalami, amit már végképpen nem tudnék összeegyeztetni az önképemmel. Így is azon kaptam magam, hogy a Marks and Spencerben állok sorba a pénztárnál — ami ugye köztudottan az az üzlet, ahol végül Bridget Jones is ki szokott kötni. És akkor még vannak, akik nem értik, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy nem vagyok elég macsó.