Mark Knopfler Get Lucky Tour, Budapest

Trychydts | | | 2010., július 05., 6:19 | | | Kategóriák:

  1. The Border Reiever (Get Lucky)
  2. What It Is (Sailing to Philadelphia)
  3. Sailing to Philadelphia (Sailing to Philadelphia)
  4. Coyote (The Ragpicker’s Dream)
  5. Prairie Wedding (Sailing to Philadelphia)
  6. Hill Farmer’s Blues (The Ragpicker’s Dream)
  7. Romeo and Juliet (Dire Straits: Brothers in Arms)
  8. Sultans of Swing (Dire Straits: Dire Straits)
  9. Done with Bonaparte (Golden Heart)
  10. Marbletown (The Ragpicker’s Dream)
  11. Speedway at Nazareth (Sailing to Philadelphia)
  12. Brothers in Arms (Dire Straits: Brothers in Arms
  13. So Far Away (Dire Straits: Brothers in Arms)
  14. Telegraph Road (Dire Straits: Love Over Gold)
  15. Piper to the End (Get Lucky)

Pár dolog alapból szimpatikus egy Mark Knopfler koncertben: viszonylag pontosan kezdődik (8:00-kor kezdődött a 8:10-kor már színpadon volt a zenekar; ennél kevesebb késés már szinte udvariatlanság egy telt házas előadásnál), elég tisztességes hosszúságú és a számok többsége teljesen egyedi koncertfeldolgozás: az ember itt úgy hallhatja őket, ahogy máskor sohasem. Ráadásul a hangosítás csodálatos, az átlagosan tízféle hangszerből mindegyik kristálytisztán hallatszik.

1996 óta Mark Knopfler minden koncertjén ott voltam, rendszeresen hallgatom a számait, ismerem is őket, így a mérce eleve nagyon magasan volt. Ennek ellenére nyugodtan mondhatom, hogy az idén hatvanegy éves művész laza eleganciával ugrotta meg ezt a mércét. Számomra az a nagyon visszafogott, de mégis kedves és közvetlen előadói stílus is nagyon szimpatikus, ami őt jellemzi, és hát persze zeneileg is abszolút csúcsteljesítményt hallhattunk. Nem csak ő, de a nagy gonddal összeválogatott (és a számunkra is dicséretes részletességgel bemutatott) csapat valamennyi tagja kiváló zenész, akik száz százalékos teljesítményt nyújtottak. A legtöbb számnak nagyon finom, nagyon érdekes dinamikája volt; aki pedig jól ismerte ezeket, az felfedezhette azokat a finom megoldásokat és újításokat, amelyek a koncert igazi varázsát adták. A Hill Farmer’s Blues végére például bekerült egy nagyon szép és elegáns zenei játék akusztikus hangszerekkel; a Coyote ugyancsak hasonlóan izgalmas módon fejeződött be. (Érdekes módon tegnapig egyik számból sem néztem volna ki ekkora potenciált.) Ugyan nem teljesen értem, hogy Knopfler miért szerelmes a Speedway at Nazareth című számba (két vagy három koncerten is elhangzott már, pedig nekem messze nem ez a Sailing to Philadelphia csúcsteljesítménye), de most sikerült minden eddiginél erőteljesebben és dinamikusabban előadni. Aminek nagyon örültem még az a The Border Riever és a So far away volt — mindkettőt nagyon szeretem. Előbbire még futni is szoktam, utóbbi a viszonylag ritkábban játszott Dire Straits számok egyike.

Ha már itt tartunk, nekem személy szerint kevesebb szám is elég lett volna a zenész régi együttesétől — nyilván vannak rajongók, akiknek ez egyszerűen kell, én azt gondolom, hogy az eddig megjelent hat szólóalbum már bőségesen elég anyagot szolgáltathatna egy tetszőleges hosszúságú, legalább ennyire kiváló koncerthez. Kisebb veszteségként éltem meg azt is, hogy az eddigi kedvenc albumaimból, a Shangri-la–ról és a Kill to get Crimsonról egyetlen dal sem hangzott el; a kicsit már túlságosan is jól ismert, nyolcvanas évekbeli számokat szívesen becseréltem volna ezekre.

Aki lemaradt a koncerten vagy olyan szerelmes lett az elhangzó interpretációkba, hogy újra akarja hallani, egy érdekes szolgáltatásnak köszönhetően akár meg is rendelheti USB-n.