Cyberhorror

Trychydts | | | 2010., július 03., 8:55 | | |

Elég sok pénzügyi tranzakciót indítottam ma reggel: mindenféle fizetnivalóim voltak, amiket ki is fizettem, úgyhogy folyamatosan dőltek az sms-ek a mobilomra. Kissé már untam is a dolgot, egy másodpercre még azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy az utolsó üzenetet már olvasatlanul törlöm, úgyis nyilván csak valamelyik tranzakcióm teljesüléséről van benne szó. Mégis győzött bennem a lelkiismeret, de a jövőben aligha fognak ilyen kísértések kerülgetni.

Nem tudom, megfigyeltétek-e már, de sok cyberpunk történetben van egy pont, amikor a megbízó/főellenség/rivális hacker csak úgy elpárologtatja a pénzt a bankszámláról. Na, ez az sms pont erről szól. Minimálbért fizettem egy magánszemélynek, akiről azt sem tudtam, kicsoda. A bank pedig úgy első rápillantásra közölte, hogy hát igen, itt egy jogos tranzakcióról volt szó.

Hogy a dolog hátborzongatóbb legyen, nem elektronikus utalásról volt szó, amikor még szívózhattunk volna azon, hogy hol hagytam szét a kódjaimat (sehol) — ez egy fiókban kezdeményezett utalás volt. Tehát a bank azt állította, hogy bementem, átnyújtottam az okmányaimat, kitöltöttem egy papírt, amit aztán aláírtam — és mind az okmányok, mind az aláírásom megegyeztek a nyilvántartásomban szereplővel. Kicsit visítottam.

Utána még kaptam egy telefont, hogy nem vesztettem-e el véletlenül az igazolványaimat. Mondtam, hogy nem, az utóbbi hónapokban csak a posta kérte el, de akkor is végig a szemem előtt volt. (Később beugrott, hogy egy-két évvel ezelőtt ki volt az, aki elkérte ezeket az igazolványokat, majd visszavonult velük egy sötét sarokba molyolni, fénymásolgatni — ugyanennek a banknak a tisztviselője, egy számlanyitás alkalmával.)

Amúgy halál lazák voltak, az első ajánlatuk az ügyintézésre 30 nap volt; amikor közöltem, hogy ez esetben ha másért nem, hát a maradék vagyonom megőrzése érdekében én most azonnal megszüntetem az üzleti kapcsolatot velük, csak akkor voltak hajlandóak átpöckölni a bankbiztonsági csoporthoz.

Két óra múlva amúgy ismét a számlán volt a pénz, és az ügyintéző bocsánatot kért a történtekért. Kicsit még messze vagyunk attól, ami a Snow Crashben van, hogy amennyiben húsz percnél később jön meg a pizza, akkor a Maffia fővezére személyesen jelenik meg nálad segget nyalni, hogy aláírj egy elhallgatási szerződést, de azért összességében véve meg voltam elégedve a problémamenedzsmenttel.