(Elérhető a Project Gutenbergen.)

Rejtelmes „detektívtörténetek” vannak a könyvben, de tényleg csak idézőjelben. Valójában finom paródiákról van szó: tulajdonképpen mindegyik bizarr rejtély hátterében teljesen hétköznapi történetek állnak, ugyanakkor a főszereplők mindig a klasszikus, Sherlock Holmes féle detektívtörténetek eszköztárát alkalmazva jutnak el az igazságig.

A történetek detektívje például eleve nem detektív, hanem egy bíró, aki elkezdett meglehetősen furcsa ítéleteket hozni, illetve rendszerré tette, hogy nem csak az elítélteket, de a tanúkat is nyilvánosan megítélte erkölcsileg. Bírói pályájáról visszavonulva csendes zárkózottságban éli az életét, noha mindenkinek szívesen rendelkezésre áll, aki hozzá fordul a problémáival. Természetesen egy nem mindennapi intellektusról van szó, aki álmodozó bölcsészmodorával meglehetősen messze áll a bűn ellen fanatikusan elkötelezett Scherlock Holmestól: hogy aztán ugyanolyan brilliánsan, ugyanolyan szenzációs dedukcióval oldja meg a jóval kevésbé véres és borzalmas, de egyébiránt éppen olyan rejtélyes eseteit.

Mindez kellemesen gunyoros, ironikus humorral van tálalva, ami igazán különös ízt ad a regénynek. Szórakoztató is, kellemesen könnyed intellektuális kihívás is egyben.