Alapvetően nem szeretek futni. Lakik bennem egy srác, aki minden alkalommal, amikor futni kellene, túrós vagy mákos palacsintát zabálna inkább az ágyban fekve, kólával öblítené le, és Jó barátokat, Predatort,esetleg Szárnyas fejvadászt nézne közben. Persze mindig lecsapom, felhúzom a futócipőmet és nekiállok az aznapra esedékes önkínzásnak. Egy darabig még lihegi a fülembe, hogy fizikai képtelenség, hogy én lefussam a kitűzött időtartamot, de aztán nem bírja az iramot és leül duzzogni a pálya mellé.

Ma viszont baromira formában volt vagy engem szívatott meg az átlagnál lényegesen jobban a takarítás, netán a nyárias időjárás ment egy kicsit az idegeimre, mert ma abszolút lerázhatatlannak bizonyult. Az első számtól az utolsóig szívás volt az egész, három szám volt mindössze, ahol legalább minimális mértékben össze tudtam szedni magam. Mindegy, a csatát végső soron megnyertem, még ha pirruszi győzelem is volt: az előírásoknak megfelelően kinyújtottam magam, aztán mentem haza.

Sssz szerint amúgy ez teljesen rendben van, előfordul, hogy az ember démonai jobban rakoncátlankodnak; ilyenkor a legjobb, ha az ember beletörődik a sorsába és kész.