Álomvilág

kzt | | | 2009., október 28., 18:54 | | |

Sétálunk Szentendrén, Try-vel beszélgetünk. Néha elkezdünk elmélkedni dolgokon, kielemezzük egymást, magunkat, vagy bármit. Mondom Trynek, hogy tulajdonképpen végre két lábbal vagyok a talajon. Ez még a regényírás kapcsán jutott eszembe. Hogy abbahagytam, meg hogy miért. És tulajdonképpen inkább pozitívumként élem meg hogy abbahagytam, mert végre a reális világban élek. Try e kapcsán fejti ki véleményét, amely inkább egy kacaj mintsem értelmes mondatok. Egy másodpercig még azon is elgondolkodom, hogy megsértődjek-e, aztán mégsem. Közli velem hogy egy álomvilágban élek. Sorolja a példákat, amiket ugyan én nem írnék az álomvilág rovására, de egye fene. Aztán addig pörög bennem a dolog mígnem egészen büszke vagyok már Try véleményére. Álomvilágban élni jó. Vicces érzés. No meg lehet dramatizálni a helyzetet, lehet kockázatok nélkül élni, és még ha úgy is tűnik kívülről hogy totál ki vagyok dolgok miatt, belül valahogy mégis elégedett vagyok, mert ez azt jelenti hogy zajlik az élet. Hogy jönnek újabb akadályok amiket meg kell oldalni, az pedig jó, mert az ember érzi tőlük halad előre. Számomra ezt jelenti az álomvilág fogalmi része. A valóságban pedig úgy jelenik meg, hogy néha teljesen kihagy az agyam. Fizikailag egyszerűen nem vagyok itt, csak gépiesen teszem a dolgokat. Egyesek ezt ugyan figyelmetlenségnek hívnák, de én tudom hogy közben igen is történnek dolgok, mégpedig álmozom. Ilyenkor van az hogy majdnem besétálok a metrósínek közé, mert nem veszem észre hogy a szerelvény, ami megérkezett az ellenkező irányba megy, mint ahol állok. Ilyenkor ütnek el kis híján az autók, és ilyenkor csinálok olyan dolgokat, mint pl. ma: megrendelem neten a kajámat, kopogó szemekkel nézem ahogy mennek a másodpercek, amikor is csörög a telefonom. Sok idegen szám… az mindig melót jelent. Felveszem, a futár az. Nyomja a kapucsengőt, és panaszkodik hogy nem engedem be. Első lendülettel kérdezném is tőle hogy biztos hogy a második lépcsőházét nyüstöli-e, de szerencsére mielőtt kimondanám leesik, hogy nem otthon vagyok. A kajám otthon van, csak én nem. Egyszerűen haza rendeltem a kaját… na ez volt az a pont amikor legszívesebben magamra borítottam volna az asztalt…