Hajnalban keltem, örömmel nyugtáztam, hogy az Univerzum tényleg mindent megtesz azért, hogy kiteljesedhessen az őszi életérzésem, hiszen lám, igazi, Ősz Classic típusú köd van odakint.Mi több, köd volt akkor is, amikor elindultam, jó háromnegyed órával a szokott idő előtt, hogy még eleget tehessek M kéréseinek a Nagy Prezentációval kapcsolatban, amire sajnos vagy szerencsére, de mindenesetre sor került.

Felsővezetőknek, pláne, ha energikusak és intelligensek, szar. Ők megtehetik, hogy tesznek a protokollra; megtehetik, hogy középvezetőket kérnek számon, miközben te prezentálsz; és ha vitatkozni akarsz velük, akkor ugyebár egy felsővezetővel vitatkozol, aki öregebb, tapasztaltabb és okosabb nálad, ráadásul ő dönt a fizetésedről és az alkalmazásodról is. Most arról nem is beszélve, hogy Lona Vé konkrétan az volt, aki felvett a céghez, de most nagyon utálta az egészet.

Mindegy, végül a körülményekhez képest jól jöttem ki a dologból: már az elmúlt hetekben is lehetett érezni, hogy van itt valami finom ellenállás, úgyhogy, ha néhány golyót el is kellett vinnem a hasamban, de úgy kábé meggyőztem őket, zöld lámpát kaptunk a folytatáshoz, néhányszor elismertettem vele, hogy csak félreértett, szóval, ha nem is volt egyértelmű diadalmenet több hetes pet-projektem ismertetése, de legalább lesöpörve nem lett az asztalról. Utána magunkra maradtunk a részlegvezetőkkel, akik megszórtak minket pár hasznos tanáccsal. A. is előadta, amit vele már leegyeztettem, szóval végső soron szárazon úsztam meg első saját kezedeményezésem ismertetését.

A délutánt mással akartam tölteni, de aztán megérkezett a telefonomra a kódolt üzenet, miszerint misszió van a láthatáron. Be kell szereznem

• 1 db A/2-es rajztáblát;
• 4 db A/2-es lapot;
• 2 db H-s ceruzát;
• 2 db B-s ceruzát.

Ami nem tűnik nehéz feladatnak, tekintettel arra, hogy a város tele van szórva papírboltokkal és művészellátókkal. Csakhogy van, ahol A/2-es méret eleve nincs; ahol van, ott nincs tábla, és nem akarok csak papírral a kezemben bűvészkedni; ahol van tábla, ott letarolták a készleteket, és nincs papír meg kemény ceruza; a következő hely meg egyenesen akkor zárt, amikor a kódolt üzenetet megkaptam a város másik sarkában.

Mindegy, így is egy igazi, dörzsölt fixernek érzem magam, amikor hazaérek az áruval, és még az sem veszi el a kedvemet, amikor észreveszem, hogy a fa rajztábla hatalmas fűrészporfoltot hagyott a nadrágomon.