Főzés vs. főzés

kzt | | | 2009., augusztus 06., 9:37 | | |

Azt hiszem kénytelen leszek végre állást foglalni a lecsót illetően.

Ugyan Try áldásos hatására kezdtem el főzőcskézni (szegény ezt azóta sem tudja feldolgozni, mármint hogy én előtte nem főztem), mégis kialakultak köztünk ételkészítési megkülönbözések. Ugye az elején az ember próbál kompromisszumokat kötni. Először legyen úgy ahogy te akarod, aztán csináljuk úgy hogy neked is meg nekem is jó legyen, aztán végül az lesz ami valamennyire bonyolult, mégis a legkiegyensúlyozottabb választás: csináljunk kétfélét. Na nem mindig, van amikor egyikünk fejet hajt a másik akarata előtt. Például én beteges függője vagyok mindenféle leves nagy adag zöldségorgiával való megtömködésével, valamin mániám csirkemellkockákat főzni bele, legyen szó bármilyen levesről. Mint például a zöldbab leves. Múlt hétvégén pedig Try nagy elánnal hozza nekem a piacról a friss zöldbabot, hogy legyen zöldbableves… és akkor halkan megjegyzi, hogy de most olyan amit ő szeret. Aztán megkérdezem milyen az olyan, ő pedig elém tolja a szakácskönyvet, amiben a zöldbab leves a következő módon készül: zöldbab sós vízben egy egész paradicsommal megfőz, aztán paprikás rántással berántjuk, és csókolom. Kész a leves. Hiába forgatom jobbra balra a lapot, ez bizony tényleg egy szakácskönyv, és egy tényleg létező recept, de hát ki tud ellenállni Try sóvárgó tekintetének, megfőzöm. Még egy sóhaj a végére: főzzek bele vajgaluskát is! Aztán amikor a vajgaluskák felevickéltek a felszínre a leves késznek  minősítettett. Hmm… hmmm.. és legnagyobb megdöbbenésemre annyira ízlik, hogy az egész bödönnel belapátoljuk. Persze nem azonnal, de szépen elfogy maradék nélkül.

Azért vannak dolgok amikben képtelen voltam engedni. Ilyen például a morzsáskarfiol. Márk Balu anyukája által készített verziót preferálja, én viszont kellemes gyerekkori emlékként őrzöm azt a morzsáskarfiolt, amit a kilencvenes évek elején ettem egy mecseki családi kirándulás alkalmával egy helyi étteremben. Ez pedig nem készül máshogy mint: karfiol sós vízben megfőz, alaposan lecsöpögtet, morzsa olajon sóval ropogósra pirit, karfiol megforgatva benne, finom friss tejföllel tálal. Azt kell hogy mondjam egyik kedvenc kedvenc ételem. Míg ezzel szemben ahogyan Try favorizálja: karfiol sós vízben megfőz, morzsa pirít, karfiol belekever, aztán tepsibe az elegyet eloszlat, tejföllel teteje befed, sajttal megszór, sütőbe sajtpirulásig süt. Finom-finom, de valahogy mégis makacsul ragaszkodom a saját verziómhoz. Nem úgy mint a túrós tésztánál, aminek egy másik receptjét Try-től tanultam, és be kell vallanom úgy ezerszer jobb. Főtt tészta tejföllel túróval, szalonnapörccel, sóval összekever, jénaiba a cucc, tetejére tejföl, és sütőben megsüt. Mennyei! Egyszer isten bizony odáig is elmerészkedtem hogy harcsapaprikással tálaltam, ami eleinte merőben eklektikus megoldásnak tűnt számomra. Íze viszont állat.

És elérkezünk a végső állomásra, ami miatt ez a poszt valójában megszületett. A lecsó. Mivel már két hete ez a szerepjáték sláger kajája, és én szinte meghatódom, amikor tegnap este Balu kievickél hozzám a konyhába, és megjegyzi hogy múlt hét óta többször is eszébe jutott a lecsó, és alig várta a játékot egyrészt emiatt. A lecsó nem az én igényeim szerint készül. Márk a kissé bő lére eresztett rizses virslis lecsót preferálja. Én nagyon nem. Én nem főtt lecsó, én apukám-féle sült lecsópárti vagyok. Döbbenet, de gyerekkoromban utáltam. Ha kérdezte hogy kérek-e általában nem kértem. Aztán tinédzserkoromban megszerettem. Szóval azt hiszem ideje kidolgoznom az én saját lecsómat. Főleg mert vannak elképzeléseim. Ez pedig a következő lesz: olajon kolbász, és hagyma (jó sok) alaposan megdinsztel, rá jöhet a paprika ki magokkal ki mag nélkül az mindegy. Paradicsom kizöldel, lehámoz. Nekem csak az íze kell a többit megtarthatja magának a kuka. Erős paprika. Arányában paprikából kicsit több mint paradicsomból. Aztán amikor kezd elfőni a leve rakok bele virslikarikákat, végül amikor teljesen elfőtt a leve, és már az izén is kezd érződni a _sült_ zöldség, akkor ráütöm a tojást, elkeverem, meg ugye ízlés szerint sózom, és kész a remekmű. Ez lesz számomra az ideális választás.