A munkahelyen ismét reformokat vezetek be. Amiket már elértem: Indesignre való áttérés, a montírozás levilágítóra bízása (sosem értettem mért mi dolgozunk a levilágító helyett). Legújabb heppem a hivatalos korrektúra jelek bevezetése. Kicsit mindig felmegy bennem a pumpa, amikor elém raknak egy agyonfirkált, satírozott, ötször áthúzott, négyszer kipipált anyagot, természetesen mindezt következetlen és kivehetetlen javítási igényekkel, helyenként hatalmas kérdőjelekkel, öncélú megjegyzésekkel. A kérdőjeleket „szeretem” a legjobban. Ezek ugyanis nem rám vonatkoznak. A baj csak az, hogy azok is hasonlóképpen éreznek mint én, akikre vonatkoznak. Így van olyan, hogy a kezembe kapok egy korrektúrát, 10 kérdőjellel összefirkálva, én meg paprikavörösen visszahelyezem szépen a korrektúrázókhoz anélkül hogy belenyúlnék volna. Aztán pár ilyen kör után végül leesik a tantusz, hogy a kérdőjelekkel kezdeni kéne valamit… nos, ezek a feltételek még elviselhetőek egy két oldalas szórólap esetében, de nem egy 150 oldalas helyesírási hibáktól hemzsegő kiadványban. Így esett hogy a felelős marketing munkatárssal – aki egyébként a legfogékonyabb az innovációs kezdeményezésekre – közöltem hogy csakis akkor vagyok hajlandó korrektúrázni a szöveget, ha a kedves korrektúrabagázs hivatalos korrektúrajeleket alkalmaz. Valójában azt hittem hogy megint csak a levegőbe beszélek, de amikor leültem kollegina mellé megdöbbenve tapasztaltam, hogy a monitorján bizony ott virít a korrektúra jelek használatáról szóló tanulmány. Hát azt hittem elbőgöm magam a meghatottságtól. Vette a fáradtságot és utána nézett, és olvassa… ritkán tapasztalt viselkedés ez errefelé. Amit még nem sikerült elérni: stockfotók használata, céges ftp.