Nekem — Kathyvel ellentétben — elég masszív élményeim vannak a Balatonról. Családi nyaralások vállalati üdülőkben (ha nyár, akkor Balatonföldvár, ha tél, akkor Siófok), illetve magán-szálláshelyeken (Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves, Zamárdi) fiatalkorom legmeghatározóbb élménye, az első szerelemmel is megajándékozó három vitorlástábor Balatonfüreden, zoológus-tábor Balatonakalin, saját szervezésű, pszeudo-felnőtt nyaralás Zánkán, édesanyám többszörös meglátogatása az általa szervezett nemzetközi konferenciákon Keszthelyen, ahonnan, egyik utolsó össz-családi programként a napfogyatkozást is megnéztük. Tihanyban is jó sokszor megfordultam, persze mindig valamilyen egynapos program részeként, és ha emlékeim nem csalnak, néha-néha még egy-egy egynapos strandolás is becsúszott az életembe. Szóval nekem tényleg markáns elképzelésem volt arról, milyen az a Balaton — még ha ezeket az emlékeket húszéves korom előtt szedtem is össze. Azt mindenestre nagyon megnyugtató volt látni, hogy ez a fajta Balaton-életérzés is létezik még, a nyugis, csendes, családias lazulás a tó partján, emberi léptékű strandokon, kisüzemű működésre berendezkedett büfésbódék árnyékában. Mert hát Siófok, a több ezer hektáros strandjával, a derékszögeivel, a monumentális strandlétesítményeivel engem inkább emlékeztetett valamilyen különlegesen jellegtelen külföldre, mint a Balatonra. Még a lángos is kemény volt, cserébe mértani pontossággal kör alakú.
Még szerencse, hogy mi nem Siófokon laktunk, hanem Balatongyörökön, egy barátságos apartmanházban, barátságos háziakkal, egy tiszta és tök jól használható apartmanban. Egyedül a szomszédaink voltak egy kissé zajosak, nagy, szobából kirohanásos módon voltak képesek arról veszekedni, hogy kinek kellett volna kit felhívnia, kinek a hibája volt az eltévedés, vagy hogy helyes-e, hogy a csaj (a pasinger szerint) túlságosan átlátszó fürdőruhát visel. Szerencsére az időnek csak viszonylag kis százalékát töltöttük „együtt”.
Na igen, Kathy szépen beültetett a hintába lángos-ügyben. Éppen ő volt a soros lángosbeszerző, engem meg elragadott a bohémia, és mondtam, hogy sajtos-tejfölöset kérek, kivéve, ha nincs valami extra. Esküszöm, fogalmam se volt, mire gondoltam, de addigra már láttam, hogy a strandélet telis-tele van mindenféle fura innovációval (divatba jött például a sátorverés), gondoltam, hátha szerencsém lesz. Kathybe pedig belebújt a kekeckedő kisördög, és mindenáron részleteket akart. Majd a legabszurdabb, legtenyérbemászóbb hangján megkérdezte, hogy ha bolognais lángost talál, akkor azt is hozhat-e. Mondtam, hogy kifejezetten kérem, hogy azt hozzon — persze akkor még mind a ketten azt hittük, hogy bolognais lángosok csak a szürreális rémmesékben léteznek.
Ehhez képest ezt kaptam, mi több, az első pultnál ez volt az első tétel az étlapon. Jót röhögtem, de most figyelmeztetek mindenkit: a bolognais lángos baromi nehéz étel, különösen harminchat fokos melegben. Szóval csak óvatosan a vakrendelések leadásával.