Jó kis stresszes időszak van a hátam mögött. Megdöbbentő hogy hogy be lehet hülyíteni engem pár szóval,  és némi homlokráncolással, hogy majd frászt kapjak. Az egész sztori egy rutin vérvétellel kezdődött. Természetesen az eredményért makk egészségesen mentem be. Azonban amikor meghallottam hogy egyrészt vesekövem van, másrészt a vérvétel eredményem sem a legfényesebb mutassam meg a háziorvosomnak, máris haldokló betegnek éreztem magam.

Hát még délután meglátogattam a háziorvost. Ugyan már, túlzás… kicsit magasabb a vércukrom… na és akkor mi van…? Háziorvost a vesekő nem is érdekelte, viszont a vércukorszintem annál inkább. 6,6. Nem szabad hogy éhgyomorra ennyi legyen. Amikor már két perce csak a homlokát ráncolta kezdtem megint nagyon betegnek érezni magam. Ez bizony egy lehetséges cukorbetegség jele is lehet – állapította meg végül és kiadta a parancsot egy újabb vérvételre. Hát lefagyott a mosoly az arcomról. Beírták az időpontot, én pedig hazamentem és szépen elkezdtem utánaböngészni a cukorbetegségnek. Egy óra keresgélés után már a cukorbetegség minden tünetét magaménak éreztem, és kis túlzással a végére már inzulininjekciók táncoltak körtáncot a fejem körül. Padló.

Eljött a második vérvétel ideje. A nővér levette, én pedig szépen elmentem dolgozni. Az eredményre három napot kell várni. Hát lassan telt. Végre megyek vissza az eredményért. Végre megtudom mi van. Végre, végre, végre. Nincs több kérdőjel. Aztán bemegyek, és megint padló. Eddig még soha nem tapasztalt fordulat következett: a vérvétel eredmény minden bizonnyal a laborban megsemmisült. Nincs. Összetört. Vagy búbánat tudja. Először falfehér leszek a meglepettségtől, aztán paprika vörös a méregtől. Végül szépen hazamegyek, és monoton pasziánszba fojtom bánatom.

Hétfőn vissza dokihoz munka előtt, – immáron két héten belül harmadszor – ismét vérvétel. A bal kezemből már nem vesznek mert a szivárvány minden színében játszik megfelelően leplezve vénáim helyét. Most a jobbik karon a sor. A nővér még viccelődik egy sort azon hogy már úgy nézek ki mint egy tűpárna, ugyan én egy nappal ezelőtt még egy drogos karajához hasonlítottam az enyém. Nővér most óvatosabb. Már nem mondja hogy menjek vissza, csak hogy másnap telefonáljak be.

Majdnem két hét alatt végül kiderül: nem vagyok cukorbeteg. Totális megkönnyebbülés. A legújabb vérvétel szerint a vércukrom 4,3. Szóval… akkor mi is volt ez az egész? Valójában a franc tudja… de ha legközelebb hasonló lesz én nem akarok tudni róla. Csak küldjön el szépen vérvételre egy szó nélkül, és akkor legalább nem aggódom magam ronggyá feleslegesen (és mellesleg a környezetemet sem idegelem ki a parázással :)).