Végül is hogy éreztem magam Londonban? Jól. Hatalmas élmény volt, minden percét élveztem, de azért nem volt rossz hazajönni sem. Elsősorban azért, mert eléggé elfáradtam. Napi nyolc-tíz óra séta a mi edzettségi szintünk mellett csak elég limitált ideig tud az ember életmódjának szerves része lenni. Ráadásul a szállásunk sem a hosszú távú tartózkodást támogatta: az ember persze egy darabig elvan mikrókaján, aztán szívesen enne saját készítésű levest vagy egy rántottát is.

London ráadásul iszonyú nagy. Ha az ember megérkezik Bristolba — és nekem más összehasonlítási alapom nincs — a város közepén lakhat, egy hosszabb sétával átláthatja, mi hol van, négy nap alatt pedig már értékelhető részt meg is ismerhet Bristolból. Példának okáért, tudja, merre kell elsétálnia a legközelebbi multiplexbe, tudja, hol van a kilátó, ahonnan az egész várost be lehet látni stb. Amennyi idő alatt az ember elbumlizik London egyik pályaudvaráról a szállására, annyi idő alatt szép kényelmesen le lehet buszozni a Bristol-Bath távolságot.

London ráadásul egészen félelmetesen sokszínű. Engem, akit eléggé érdekel az ilyesmi, már az le tudott nyűgözni, hogy ülünk a metrón, és nézegetjük a szemben ülőket. Egyrészt sokkal sokszínűbben öltözködnek, mint mások, másrészt olyan kombinációk is előfordulnak, amit még értelmeznem sem sikerült. Ott van például az az újságot olvasó, aktatáskás úriember, szolid, választékos öltönyben — rikító királykék, velúr cipőben. Vagy például az ugyancsak zakós-nadrágos pasi, ezúttal normál cipőben, csak éppen a zakója alatt egy szemkápráztatóan feliratos pólóban. A csajok ruhái pedig tényleg önálló elemzést értékelnének, amire én már biztosan alkalmatlan vagyok.

Hogy mennyire más vásárolni Londonban, mint Budapesten, azt már nagyon sokan elmondták. Tökmindegy, hogy kajáról vagy mondjuk divatmagazinokról van szó, a választék tuti a sokszorosa az itthoninak. Olyan dolgok, amiket itthon úgy kell hajkurászni, ha egyáltalán be lehet szerezni, Angliában simán csak úgy ott vannak a polcokon. Gyorsan hozzáteszem: nem is annyira drágáért.

És persze London gyönyörű. Nem akarok persze igazságtalan lenni, elég sokszor eszembe jutott, hogy ahhoz, amit látok, bizony az is kellett, hogy London a világ legnagyobb gyarmatbirodalmának fővárosa legyen, de mégis. A város egyszerűen tele van történelemmel, egy csomó minden még mindig úgy néz ki, mint Sherlock Holmes idejében. És ebbe a közegbe vannak szervesen beágyazva a legmodernebb épületek. Mindez parkokkal megszórva, amelyek hatalmasak, gyönyörűek és egyedi hangulatuk is van.

Végezetül némi válogatás a fotóimból: