Én is meg akartam írni a pénteki nosztalgiázást, de sajnos Try beelőzött :). Kár… pedig így visszaolvasva, az arról írt 2006-os bejegyzését, még viccesebbnek, még nosztalgikusabbnak hat az egész. Hirtelen ötlettől vezérelve – no meg a maradék időnk elütése végett – vettünk két üveg sört, és felmentünk a WastEnd tetejére, és a kellemes tavaszi időben sziesztáztunk még egy kicsit a megnyert Friday’s vacsoránk előtt. Olvasom Try akkori bejegyzését, amiben pont arról ír, hogy nem tudta vehet-e nekem alkoholt. Nem vagyok egy nagy alkoholista, de egy sört szívesen megiszom olykor. Akkorra maradt a tonik, amivel persze nem fürdött be Try. Teljesen megfelelt. Most viszont sört vettünk. Két üveges sört. Try aggódva kérdezte tőlem még a boltban hogy hogyan fogjuk kinyitni. Megnyugtattam, hogy én már jó pár sörös üveget kinyitottam kerítéseken, padokon etc. úgyhogy ez a legkevesebb. És tényleg nem volt bonyolult dolog, ugyanis amint tartottunk fel a tetőkertbe saját szórakoztatásomra elkezdtem babrálni a sörösüveg kupakjával, hátha vagyok olyan erős hogy puszta kézzel letekerem. Legnagyobb meglepetésemre különösebb erőfeszítés nélkül csavartam le a kupakot, és vigyorogva mutattam Try-nek, aki csodálkozva konstatálta, hogy micsoda felhasználóbarát sörösüveg ez. Pont nekünk való. El is fogyasztottuk 5%-os sörünket. És nem lévén alkoholisták kicsit be is csíptünk tőle. Try anyukája sajnálta hogy kihagytuk a sörözésből, de vacsoránál ő is bepótolta a „hiányt”.

Selmecbánya, meg hát valódi szlovákiai élmény volt. Ugye én kb. 6 évig jártam Szlovákiába síelni, úgyhogy igencsak megdobogtatta a szívem, amikor Sahynál átléptük a „határt”. Emlékszem nem is akartam hazajönni a sítáborokból. Aztán amikor otthon voltam, napokig sirattam hogy elmúlt. Az első évek még uncsik voltak, mert az edző mindig erőltette az edzéseket, amik abból álltak hogy egyesével araszoltunk le a hegytetőről tíz méterenként, és minden csúszást kielemzett. Az utolsó három évben már edzővé avanzsálódtam, mert olyan jól ment a síelés, meg hát akkorra már összehaverkodtam az edzővel, aki nemkülönben a tesi tanárom volt. Ekkor már én terrorizáltam ezzel a módszerrel a kicsiket. Edzőként ezt már kifejezetten élveztem. A reggelik rendszerint kiflik voltak felvágottal. De nem az a szerteszét szóródó kartonpapír kiflik, hanem igazi egyenes kis tömör friss szlovák kiflik. Útközben az egyik Billébe betérve jól be is tankoltam vele – Trynek is beajánlottam, neki is ízlett. Hazafelét a Szlovákiai utak során nélkülözhetetlen knédlivel zártuk a Selmecbányai várlátogatást.