Project English

kzt | | | 2009., március 12., 9:22 | | |

Tükörország… Tükörország… Tükörország… éppenséggel én is irigylem magunkat. Tegnapelőtt, miután megrendeltem a repülőjegyeket, és megjött a visszaigazolás, el is kezdtem kaparni az asztalomon lévő naptárba a számokat, amiket majd szépen – az időpont közeledtével majd – húzogathatok. Aztán elfogott valami babonás érzés és tétováztam egy sort. Utálom ezeket a hülye kis tikkeket. Nem léphetek aszfaltrepedésre, mert valami rossz fog történni velem. Van, hogy mennék be egy metróajtón, aztán mikor átlépek rajta arra gondolok hogy a másikon kellett volna bemennem, mert így nem az a jövő fog történni, amelyiket én akarom. Ekkor visszamegyek, és átmegyek a másikon, és ekkor már bosszankodom magamban, mert így már egy harmadik jövőben járok. Na mindegy… beletörődöm… hogy a klaviatúrán gépelt szöveg visszatörlési szokásaimról ne is beszéljek! Ha egy szót ki kell javítanom egy másikra, akkor kutya kötelességem meghagyni a szóból azokat a betűket, amelyek a másik szóban is szerepelnek. Képtelen vagyok rá, hogy ne így csináljam. Valami ilyesmi érzés fogott el a naptáramba való kaparászás közben is. Az isten szerelmére, tavaly mi volt a kenutúrával?! Bevéstem a számokat, és amikor már csak hét nap volt hátra beütött a krach. Az összeomlás minden értelmében nyomtalanul eltörlődött az utazás lehetősége a Duna parti incidens miatt. Ha tovább folytatom a számozást, megint lesz valami… aztán felülkerekedtem ezen a hülyeségen, és minden erőmmel meggyőztem magam arról, hogy nem vagyok babonás. Végül bekapartam a számokat a naptáramba. Még sok van hátra. Nagyon sok… de Try-vel lelkesen várjuk az utat.

Eredetileg London és Róma között vaciláltunk. London és Róma is az a város, ahol sok számomra kedves film játszódott már, de ezenkívül azért is érdekesek mert egyrészt rengetek látni- fényképeznivaló van, másrészt mert a két városnak van egy olyan sajátos hangulata, ami borzasztóan vonz… figyeljétek meg: Londonban hogy kivirulok majd!

Ha lenne egy szobám, és egy rahedli pénzem, akkor azt tuti ilyen antikosra, sötétfásra, arany vastag képkeretesre rendezném be, vörössel, meg barnával, meg cirádásan. rendezném be Azt hiszen rossz időben születtem. Fel tudnám adni az internetet, egy Oscar Wilde, vagy egy Hercule Poirot korszakért. Szép ruhákért, előkelőségért, eleganciáért, mozi és technikai kütyüktől mentes társasági életért, szalonba kísérésért, névjegyátadásért… na London az én előkelő, berendezett patinás szobám…

Valójában 1996-ban szerettem bele. Még bőven általánosba jártam, amikor egy hirtelen vágással németesből halandó angol csoportban találtam magam. English project. Ugyan óvodásként már tanultam angolul, de aztán kimaradt sok év. Iskolaváltás, angol csoport – mert az angol hasznosabb. Anya lezsírozta a tanárral, hogy majd ő felkészít arra hogy nulláról behozzam, a haladó angolosokat, végül be is hoztam őket. Ötös voltam. Szerettem az angolórákat annak ellenére, hogy a tanár baromi szigorú volt. De a lényeg a tankönyv. A Project English-ből tanultunk. Nagyon szerettem a könyvet. Sok kép, és sok-sok baromi érdekes történet. Van egy fejezet benne, ami Londonról szól. Abba én akkor beleszerettem, és amikor Philengynek úgy alakult, hogy nyáron három hetet ott tölt Tükörországban, én csak csorgattam a nyálam. Trafalgar Square, Piccadilly Circus, Big Ben, Westminster Abbey… kívülről fújtam a történetüket… aztán, amikor sikerült kijutnom – persze egy munka révén – akkor nem láttam ezekből semmit. Dolgoztam. Végigsuhantunk a városon… nem láttam belőle semmit. A túlpartról pár másodpercig láttam a hangyányi Big Bent, fotóztam egyet a Piccadilly Circus-os, és este végigloholtunk a Trafalgar Square-en. Munkaadóimat nem igazán izgatta a város. Inkább a buli volt az, ami lekötötte őket. Engem meg a buli nem érdekelt. Azt hiszen hajnali egy körül már vissza is mentem a hotelszobámba. Munkaadóim olyan délután ébredtek. Ők hajnalig buliztak. Így én reggel átkopogtam a tolmács csajhoz, és indítványoztam, hogy éljünk a szabadság adta lehetőséggel és húzzunk el egy időre. Végül Camdenben kötöttünk ki, amit ugyancsak nagy hiba lett volna kihagyni.

Így sajnos csak elsuhant emlékeim vannak Londonról, én meg többet akarok. Most hat napunk lesz, és a főszereplők is mi leszünk. Az lesz amit akarunk, és ez nagyon jó.