2:1

Trychydts | | | 2009., február 18., 16:36 | | |

Az utóbbi időben a kreativitásom három dologra ment el: szuperkommunikációs szuperprojekt a munkahelyen, az új videókamera és a szerepjáték. Az első kettő vaskos kudarc, azzal a mércével, amivel a kudarcot mérem.

A szuperprojekt az egyszerűbb feladat. Volt nekünk egy kiadványunk, nem volt jó, parancsba kaptuk, hogy akkor most legyen egy jó. Hát készül, persze ékes angol nyelven, és ez most nem az az eset, amikor mindenki hanyatt esett a munkámtól. Van, aki az angolságomra hivatkozik, van, aki csak úgy általában, de amikor az angol szakos asszisztensnek sem sikerül nyelvileg feljavítania a cuccot, akkor azért fellélegzek valamelyest. Nincs itt semmi gond, általános hisztifennforgás van, a kiadvány úgyis olyasmi, amihez mindenki ért. Felbérelünk egy lektorembert, aki majd egy kicsit átpofozza az anyagot, a lényeg a végeredmény, ti. hogy lesz új kiadványunk. Én azért jobban szeretem, amikor dopergés és harsonafanfár kísér mindent, amit nyolc nap alatt izzadok ki magamból, de már vagyok olyan öreg és bölcs, hogy tudjam: ez néha csak a környezet igénytelenségét jelzi. Úgyhogy most megpróbálom azt szuggerálni magamba, hogy igényes a környezetem.

A kamera ennél egy kicsit súlyosabb eset. Isten bocsássa meg nekem, de én azt gondoltam, hogy a kamera az valami olyan, amin néz az ember a világba, megnyomja a rec gombot, a végén meg kijön valami tetszetős. A fényképezőgép legalábbis ilyen. No nem mondom, hogy nem tudtam fejlődni, de néha azért még kerülnek kezembe hat (!) évesen kattogtatott fotóim, és valamit azért visszaadnak abból, amit akkor láttam. Nem arról van szó persze, hogy lenne közülük akárcsak egy is, amit szívesen kiraknék a Flickr-re, mint általam érdekesnek tartott szellemi terméket, de mégiscsak valami. Na most, az új kamerával eddig leginkább csak vizuális moslékot tudtam előállítani. Egyszerűen nem tudom, hogyan fogjak hozzá. Mikor nyomjam meg a rec gombot és mikor ne, mikor zoomoljak, egyáltalán, mire való ez az egész? Mielőtt felülkerekedett volna bennem a frusztráció, még alaposan utánanéztem, hogyan is lehet vágni meg konvertálni, aztán szépen feléretettem az egészet.

A szerepjáték, mint hobbi egyelőre tényleg motivál, főleg, hogy jövő péntektől már hat fős társaságnak fogok mesélni, lévén, hogy úgy néz ki, Chloé is beszáll egy hiánypótló jellegű karakterrel. Így szabad perceimben elég sokat tervezek kalandmodult, kiegészítőket, gondolkodom érdekes kihívásokon stb. Persze az elmúlt másfél évben, amióta Kathyvel játszunk, is elég sok időt töltöttem ilyesmivel, de ez a rendszeres, nagy társaságos dolog még nagyobb kihívás. Több ember többféle igényének kell megfelelni, és a kitalált sztoriknak is többféle kulcsra kell nyílniuk.

Az első kalandnak amúgy vége is van, és annak ellenére nem volt semmi gigszer, hogy maximálisan fel voltam készülve arra, hogy akármilyen hibát is kövessen el a csapat, nem leszek elnéző. De nem kellett elnéznem semmit sem, mindenki úgy viselkedett, ahogy az elvárható lett volna a karakterétől.

Így február közepére sikerült nekem is lebetegednem. Most otthon próbálok felgyógyulni. Legközelebb csak pénteken kell bedugnom az orrom a melóba. Persze, ami nagyon sürgős, azt elintézem itthornól, gyűlölöm, ha hosszabb távollét után bemegyek a munkahelyemre, és a nyakamba szakad ezer olvasatlan e-mail.

 További örömhír, hogy nem felejtettem el jelentkezni egyetemre sem. Így szeptembertől minden bizonnyal joghallgató leszek a régi alma materben, OLK tagozaton. Remélem, nem fogok rá odakozmálni. Végül is, ha egy diplomán már áttrükköztem magam, a második talán már nem is lesz olyan nehéz.