TBT RPG RLZ!!!

kzt | | | 2009., február 23., 12:24 | | |

Próba szerencse. Továbbra is keresem az igazit. Az igazit, ami betöltené az étterem ignorálása mögött hagyott űrt. És kellően kielégítené munkában megéhezett gyomromat. Mivel a múlt heti japánmánia után kezdtem rizsundor közeli állapotba kerülni, úgy döntöttem kipróbálok valami újat. Vagyis régit… egy olyan régit, akiktől egy szép hosszú anyázós búcsúlevéllel távoztam legutóbb, mintegy jelezvén, hogy soha az életben nem fognak a vásárlóik között látni. A Gastroyal stábjának sorozatos bunkó megnyilvánulásai ugyanis addig feszítették a húrt, amíg ki nem bukott belőlem anno ez az anyázós levél. Volt olyan, hogy a futár összetörte a kajám, és úgy kellett utánatelefonálnom 13 órakor hogy hol a fenében van, mert éhenpusztulok. Ekkor közölte hogy összetörte a kajám nem jön. Ezután volt hogy beteg lettem, és reggel módosítottam volna a lakcímet, nem lehet. Már előre kifizettem, lemondani nem lehet a rendelést csak előző nap 18 óráig. Így a kajám szépen nyugodtan megérkezett az irodába, míg én otthon vágyakoztam utána betegen. Aztán mérges lettem, és úgy döntöttem hogy a másnapi kaját már meg sem rendelem, írtam is egy lemondó levelet nekik 17:30-kor. Reggel pedig legnagyobb meglepetésemre a futár mégis hozta a kajám. Köpni nyelni nem tudtam. Írtam is a Gastroyalnak, hogy lemondtam, akkor ezt mire véljem?! Írtak is vissza, hogy sajnos az már 18 után történt és akkor nem ér. Nem hittem az szememnek. Gyorsan csekkoltam e-mailem elküldésének időpontját az bizony akárhogy meresztgettem is a szemem 17:30 volt. Közöltem velük hogy több kaját ne hozzanak. Talán jobb ha soha többet, és szeretném viszont látni a pénzem, amit kifizettem az egy heti kajámért, amit lemondtam. Azt mondták nem tudják csak egy hét múlva hozni, mindenféle dokumentálási mizéria miatt. Beletörődtem. Majd egy hét múlva megjött a futár. Hozta is vissza a pénzem… és… emlékeztek arra az időszakra amikor vonták be az egy illetve két forintosokat? Nos, igen… egy és két forintosokban kaptam vissza a pár ezer forintomat. Azt hittem ott robbanok fel. Nos, ezek után írtam azt a bizonyos anyázós levelet végül, és közöltem velük hogy nagyon ejnye bejnye… ez előtt is rendeltem már tőlük, de akkor normálisak voltak, hát gondoltam megpróbálom ezután. A hétre tőlük rendeltem kaját. A kaja időben érkezett, a futár kedves volt, és még azt is megkérdezte hogy mikorra szeretném, ha hozná a kaját. A kaja olyan mint 2006-ban. Szóval így első alkalommal azt mondanám, hogy talán újra bízni kezdek bennünk.

A hétvége pedig mozgalmas volt. Szombaton például Chloé átjött, és szerepjátékoztunk hármasban. Try mesélt. Chloé is játszani fog ezentúl a kompániával, úgyhogy létszámunk öt játékosról hatra nőtt (sosem gondoltam volna! :)). Chloé még nem játszott, tehát ez a játék egyrészt amolyan tanulmányjáték volt, meg ismeretterjesztő, másrészt pedig Try generált egy alapsztorit Chloénak is, hogy a szerdai meccsen be tudja mesélni őt a sztorinkba. Én ez esetben amolyan mentorféle varázslóként voltam jelen Chloé karaktere mellett. Szereplőm közjátéka tiszavirág életű volt, csak egy epizód szerepet kapott. Azért jó volt kipróbálni hogy milyen varázslóval játszani. Eddig még csak bárd voltam (NWN-ben!), TBT RPG-ben pedig tolvaj, és mágus. Valahogy ezek a vérszomjas karakterek nem fekszenek nekem mint barbár meg harcos (noha tolvaj karakterem első szintű harcos is, meg árnytáncos). A vándor meg egyszerűen sosem izgatta a fantáziámat. Talán még a druida meg a pap az, amivel kacérkodtam volna, de mindkettőhöz azt kell hogy mondjam, nem vagyok eléggé elhivatott, ezeknek pedig ez oszlopos velejárója.

Másnap Algihoz mentünk egy új szerepjáték tesztelésére. Algi, Csabi, Szpeti, Try meg én játszottunk. Amolyan filmforgatósdit. Eléggé érdekes volt. Római világban hoztunk össze egy „konfliktusoktól” zsongó összevissza pilot epizódot. Szerepem szerint a császár idióta, infantilis öccse voltam. Amolyan vidáman mosolygósan törtető előre, aki mögött romba dőlnek a dolgok. Kábé. Nagyon élveztem játszani ezt a karaktert, annak ellenére hogy hirtelen ötletként jött.

Várom a szerdát! Imádom ahogy Try mesél! :)