Hivatalosan is megkezdtem akvarista karrieremet, tegnap bedöngettem az állatboltba, és vettem három algaevőt, meg egy sima harcsát. A boltban még egy kicsit aggódtam, hátha túl sokan lesznek, de amióta kettőnél több halat képtelen vagyok kiszúrni egyszerre, azóta nem aggódom. Majd meglátom, mennyire lesznek zsúfoltan a xyphokkal, de ha nem nagyon akkor majd veszek még egy párat, hadd legyen már az én halaimból is kimutatható mennyiség.
Sajnos a behelyezésük nem sikerült valami szakszerűre, lévén, hogy a szatyrot, amiben a halakat tartalmazó nylonzacskó volt, elejtettem, a halak meg szétfolytak a szatyor aljába. Ennyit az egyenlítésről. Nagy nehezen összekapartam őket, és minden tovább cécó nélkül továbbítottam őket az akváriumba. Szegények elég pánikszerűen keresték a menekülési útvonalakat, befúrták magukat a kövek közé, de mire a vendégek elmentem, már elég otthonosan érezték magukat.
Szerepjátszottunk is ugyanis, a tervezett RPG-parti ugyanis remekül sikerült. Baluék két vödör naranccsal állítottak be, mi is összeraktunk némi harapnivalót. Algi is hozott valamit, de ez nekem csak a végén tűnt fel, így hogy pontosan mit hozott, azt nem tudom. Egyelőre csak sejtem, hogy jó volt a hangulat. Ha én vagyok a hangulatfelelős, ebben mindig bizonytalan vagyok egy kicsit, de igyekeztem betartani a Mesélők Nagykönyvének összes vonatkozó paragrafusát.