Új hal-lak

kzt | | | 2009., január 10., 10:58 | | | Kategóriák: ,

Az akváriumbecserélési akció – bár zökkenőmentes nem, de – sikeres volt. Szóval legutóbb a sztorit ott hagytam abba, hogy az akvárium ereszt, és cselekedni kell. Apa tegnapelőtt este rám is telefonált hogy öltözzek, megyünk elvisszük az akváriumot a lakásomba, és ő majd reggel onnan elviszi a boltba visszacserélni. Így is történt.

Másnap reggel hívott hogy helyzetjelentést adjon. A boltban nem akarták becserélni az akváriumot, hanem közölték vele – mindannak dacára, hogy nekem a telefonban még azt mondták hogy persze vigyem csak, rögtön cserélik is – hogy oké, hagyja ott az akváriumot, megragasztják, és három hét múlva lehet érte menni. Nem, apa nem az a fajta aki nyel egyet és némán tűri. Természetesen addig nem ment onnan, amíg nem kapott egy vadi új akváriumot. Tehát apa elintézte. (Én képes lettem volna azt mondani szomorúan, hogy oké, akkor három hét múlva…)

Hal-lak

Tegnap Try-vel haza is hoztuk, be is rendeztük – közben szüntelenül feszülten figyelve hogy nem ereszt-e. Eddigi tapasztalatok alapján nem ereszt sehol. Berendeztük, és amikor kész volt meghatódva néztük az új hal-lakot. Hamarosan pedig jöhetnek a halaim hogy végre elfoglalják vadonatúj full extrás bázisukat a nagy sivárság után (eddig egy növényük volt – se talaj, se más növény).

Közben találtam egy képet (telefonos, szar minőség) arról hogy 2004. 01. 18-án hogy nézett ki az akváriumom :). Így:

Akvárium 2004.

A mai nap pedig a nagytakarításé. O, jee! Ez is kell néha :)